Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2011. október

Megbántottalak és hallgatásba menekülsz,
de a némaság beszél helyetted,
és mondja, egyre csak mondja
szemed, csókod, ölelésed szavait.

Reklámok

Read Full Post »

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt – hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.
Szerettem volna neked adni a virágokat.
De aztán csak ez a vers maradt.
Mert mire hozzád érnek:
elhervadnak a remegő őszirózsák.

Read Full Post »

Neked írom ezt a suhanó verset,
siess, ha tudsz,
ne várd meg a holnapi estét.
Hetedik napja bámulom már
a döglött homokdombokat
ebből a kopár szállodából,
s az unatkozó kis erdőt.
Óriás varjú eszi benne a havat.
Topog, cikákol, aztán elröpül
ferdén észak felé.

Mintha fekete húscsomó szakadna ki belőlem
szárnyra kapva.
Nem akarok már az órára nézni egyedül,
a kenyérre, a késre,
a test hirtelen támadt sötét krátereire.
Valami elfojthatatlan földi suhogás készül
a számmal újra megszólalni.
S nem akarok már többé egyedül reménykedni magamban.
Siess, ha tudsz, hideg szél fúj itt az ország szélén,
fázik a kezem nélküled, mint az őrt álló katonáké.

Read Full Post »

Fát hasogatok minden este,
hogy reggel alhass, pihenhess te.
Tűzhelynél telik minden ested,
hogy reggel ehessek, s vihessek.
Vigyázzuk egymás álmát ébren,
érted én, s virrasztasz te értem!
Élünk egymást segítve, váltva –
készen életre és halálra.

Read Full Post »

Az alkony oson már
fák lombja alól,
a nyár hegedűjén
ősz bánata szól.

Fák lombja alól
táncolva az ősz jön,
s a rőt koszorút
megrázza a törzsön.

Táncolva az ősz jön,
s mint felleg a hegyre,
vállamra borulnak
az ősz, meg az este.
Az ősz, meg az este.

Read Full Post »

Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében.

Egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban,
egyforma szó a szánkban.

Torkot fájdító perben,
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében.

Zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre
ráhajlunk az időre.

Read Full Post »

Ki küldte hozzám ezt a forrást,
hogy rejtegessem, mint avult pénzeket,
szememben keressenek eget a fák,
és az utak szívemre lépjenek?

Szavaink – látod – elgurultak,
mint apró, színes karikák,
füvek gyökeréhez lapultak,
hiába terelné össze szád.

Tűnő nyomunkba gyűl a nyár,
őszbe nőnek a madarak.
Ránk bízott elvillanó források,
– a Nap régvolt hullámokba harap.

Read Full Post »

« Newer Posts - Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: