Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2010. szeptember

Hát jó, akkor menjünk,
nézzük, mi vár,
lessük meg bátran,
maradni kár,
fogom a kezed,
nézd, a cipőm
hogy indulna már.

Először anyámhoz
viszlek majd el.
kettes parcella
ötös sírhely.
Ide jutott
és majd egyszer
itt leszek én.

Aztán egy barátot nézünk majd meg,
utána elvesztett szerelmeket,
őket egy napon úgy dobtam el,
ahogy azt kell.

Lásd még az elrejtett bűneimet,
amiket valaha én tettem meg,
nem emlékszem, hogyan is volt
miért is volt.

Mindent, ha láttál,
döntened kell,
maradok-e,
vagy így elviszel,
sok kacattal együtt,
mit cipelnem kell,
ha most viszel el.

Reklámok

Read Full Post »

Egy friss sóhajlás szakadt ki az égből
a frissen sajtolt töpörtyű ízéből,
a zsír még forrón hullámzott alatta,
de kiszívott szülejét merni hagyta,
és mintha minden forró falat barna-
nagy nyeldeklésnyi örömöt akarna,
úgy tömörült a szűrön harapásra,
egy tálba fordult, ujjainkat várva,
mi megszenteltük csipet szórta sóval,
hogy elegyedjék túlélnivalóval,
az íze-szíve maga volt a fölség,
és nyeltük, mint kik egy falatba ölték
a kérges kéz, az inas láb szerelmét,
a zsírt közben a nagy vindőbe merték,
és hogy a látványt vidítsa a hála,
egy karaj kenyér rövidült a szánkba,
s mert minden évben ilyen lett a vége,
nem gondoltunk a munka elejére,
hogy ez, meg az, meg épp a bontóasztal,
átzsírozódva megszelt-sok darabbal,
csak bevégeztük – kezünk-lábunk járt még,
de visszafogta étvágyunk a szándék,
mert élt bennünk a múlt tapasztalása,
hogy jusson pár szem majd a koplalásra.

Read Full Post »

Mibe engem beledobtak,
mély a kút,
ember onnét már kijutni
sose tud.

Kapálózik csillagtalan
vizekben,
halálában és Istenben is
hitetlen.

Read Full Post »

Rejtve érintetlen ércfalakban
ezüstkincsek, csattok izzanak,
órjáskígyó végeláthatatlan
teste ring a banánfák alatt.

Püspöklila szitakötőszárnyak
színe orchideaszirmon ég,
tábornokok lázadókká válnak,
s Göncölszekér nélkül ég az ég.

1967

Read Full Post »

Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bűnökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan,
add, hogy mondhassuk könnyebben -:
Legyen meg a te akaratod!
mint angyalok mondják mennyekben.
Előtted uram, a hon java,
s hulljon a lomb, csak éljen a fa:
de vajjon a legkisebb lombot
nem őrzi-e atyai gondod?
nem leng-e az utolsó fürtön is
áldva miképpen mennyekben,
azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben,
már most ami fánkon megmaradt
őrizd meg őszig a bús galyat:
mindennapi kenyerünket add
meg nekünk ma, és gyermekeinket
növeld békére: ha bűn, hogy lábunk
ma vérbe csuszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi bűneinket,
miképpen mi is megbocsátunk
ellenünk vétetteknek: a gaz
tied, büntetni: mienk csak az,
hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kísértetbe minket,
hogy ártatlanságunk tudatát,
mint drága páncélos inget
őrizzük meg bár véresen,
hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
megvívunk, készen, bármi csatát,
de szabadíts meg a gonosztul,
mert tiéd az ország,
kezedbe tette le sorsát,
s te vagy a legnagyobb erősség:
ki neveden buzdul,
bármennyit küzd és vérez,
előbb vagy utóbb övé lesz
a hatalom és a dicsőség!

Read Full Post »

A zivatar ezernyi tűje
kihímezi a réteket.
Kinek készítik e palástot –
elhagyja Isten az eget?

Vagy sebet ütnek, s nemsokára
ezer pipacsból vérzik el
a táj? Ki öleti virágba
viharok sortüzeivel?

Tű szaporáz – ingemet varrják;
golyó kopog – gyilkoltatom.
De csontjaimnál is fehérebb
esők mosdatta holnapom.

Read Full Post »

Mit tudom én, hogy élek-e,
hogy van-e a létemnek üteme?
Mit tudom én, hogy te ki vagy,
szirt-e, vagy nádszál; ingatag?
S kinek sose volt senkije,
leszel-e hát valakije?
Valakinek valakije,
Szent Máriának Józsefe.

Read Full Post »

« Newer Posts - Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: