Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2008. június

A szemem sokszor hűtelen.
sokszor az idegenbe téved.
Pedig tudom: Te vagy az Élet,
Te vagy a Szerelem.

De lásd, Te messze vagy,
akkor is, mikor beszélek veled,
akkor is, mikor megérintelek,
akkor is, mikor a kezem fogod.
És olyan szédítő a forgatag!
És látod, szerteszét körültem
olyan sok égő tűz lobog!
Ó, én erősen tartalak,
de hogyha néha megszédülten
megroskadok és megcsuklik a lábam,
s megperzselem az ujjamat,
nem, nem az ujjamat, a lelkemet,
úgy-e tudod, hogy az nem én vagyok?
Hogy én akkor is, ott, az éjszakában,
amely rámhull és eltemet,
akkor is, mikor elsodornak
és visznek haragos habok,
úgy-e Te tudod, hogy mindez hiában,
hogy én akkor is a tied vagyok?

Mert látod, én nagyon,
nagyon szeretnék,
én fogom a kezed,
de a szemem, a két szemem
még nem egészen a tied,
mert nem egészen enyimek még.
Tudod, ha csak egy szemem lenne!
És másfelé nem nézne sohasem,
csak befelé, befelé mindig!
És mindig a Te arcod égne benne!

De így, látod, százfelől hintik
a sugarat rám emésztő tüzek,
s két szememben, e két gonosz tükörben
száz csillanó csillagra törten
táncolnak és tündöklenek.
És százfelé húznak, cibálnak
sodró szelei a világnak,
és én százfelé szakadok,
de az nem én vagyok.

És tudom: én vagyok a vétkes,
az én hívságos két szemem.
Lásd, épp ez az, ami a lelkemen
ilyenkor marcangolva tépdes.
Betegje, rabja én e rossz szemeknek,
tudom, hogy csak téged szeretlek,
s tudom, hogy bántalak.
Lásd, ez nagyon kegyetlen gondolat.
És rám talál a tüzeken keresztül
és kemény karmait lelkembe ássa.

És nem tudok gondolni másra:
ilyenkor szüntelen rád gondolok.

Akkor vagyok a tied mindenestül,
amikor hűtelen vagyok.

Reklámok

Read Full Post »

Ki farát egész nyáron csak vakarta,
és feszt moziba járt meg aquaparkba,
no, annak mondom, nincsen több gagyi,
tévénézés, hassüttetés, fagyi,
a strandon nem lehet tovább időzni,
mert véget ért a nyár, és itt az ősz, ni.
Beszeptemberült kedves gyerekek,
ideje megvenni az iskolaszereket.
Na most, hogy mit meg hogy, ez az,
amin lendít e magazin elég sokat,
hogy segítse az iskolásokat.
Megmutat nektek mindent, mi ma dívik,
komputertől az elefántradírig,
a modernt is, nemcsak a hagyományost,
mert új idők járnak már nagyon ám most.
Nem úgy van ám, hogy az ember csak
rábízza magát az Ápiszra,
vesz rajztáblát, pár hurkapálcikát,
és ha mamád a bolton átcibált,
hát akkor már minden feltétel adva,
és be lehet ülni az iskolapadba.
Például kell lenni gépnek, számítónak,
manapság állítólag.
Nem ám füzetek, tollak
(amik régen elegek voltak)!
Aztán, ha mindent jól összegyűjtött a markod,
még be kell rendezni az iskolasarkot.

Read Full Post »

már csak a celofán alatt dohos pogácsa
már csak a pezsgő híg ködbe mállott
utcalámpák az aprópénzből váltott
utolsó blokk a rendőr jótanácsa

Már csak a bőr és ruhacafatok szaga
már csak a kérdések, mennyi még, ki ápol
már csak mint az élet kitömött farkasa
kit a halál rángat ki meleg zugából.

Már csak az égnek verselő teliholdja
megbújva aludni, mint egy szürke állat
már csak hogy kevés vágyamat is eloltsa
már csak hogy rá gondolok megtűrve nálad.

Már csak cipőre hulló cigarettavég
hétvégi lézengés embertársak között
már csak mint a padon őszöreg nénikék.

Már csak felsóhajtva, hogy eltűnt ez a nyár
már csak hogy azt kérdezik: hozzánk mi közöd
már csak mint öreg, eltiport szarvasbogár.

Read Full Post »

Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Az ittmaradó ír,
és néha-néha sír,
és néha messze néz…

A mese vége mégis
örök-szomorú, szent-egy:

van, aki itt marad,
van, aki elmegy – –

Read Full Post »

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tiéd örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű s ez itt az édes,
ez a fekete és ez a fehér,
ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyü vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart,
és harcot is, hogy harcolj csakazértis,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv, várat ostromolni,
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly ember-ízű és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kútakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.

Read Full Post »

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

1941

Read Full Post »

Szeretlek. Tőlem el ne várd
szokott módját a széptevésnek,
téged aláznának meg a
bókká butított esküvések,
mért mondjam: csodaszép a szád,
mikor csak oly szép, mint az átlag,
te is tudod: az úgyse vagy,
akinek vágyra gyúlva látlak.
Egérfogáshoz épp elég
egy csöpp szalonna – macska sem kell,
cincogó lányokat szokás
lábról levenni közhelyekkel,
az ő receptjük ismerős:
célzás ruhára, hajra, gyengéd
figyelmességek közt nehány
jól időzített szemtelenség –
ez csapda csak s nem taktika,
nem bámulat, de szánalom kél
az áldozat iránt, kiért
fölös hűhó a macskafortély,
mikor csak bársony bőrödért,
s csodás ívű szádért dícsérlek:
arcod ne fesse hálapír,
Inkább haragpiros önérzet.
Tedd, hogy remek melled mögött
bonyolult szívedig találjak,
s ha szíved méltónak ítél,
fizesse értem meg az árat,
nászunk legyen ellenfelek
vívás utáni kézfogása,
egymás próbáját miután
mindkettő emberül kiállta,
amikor már nem érdekes
ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:
kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

1963

Read Full Post »

« Newer Posts - Older Posts »

%d blogger ezt kedveli: