Posted in Gyurkovics_Tibor on 2008. 06. 2. | 2 Comments »
Az emberi mozdulatokból
fölépített közös falak
és üres mosolyok törékeny
ráncai közt is védd magad,
a vállak üvegpalotája
mögött a lélek idegen,
ha betörik az ölelésben
karcol és sért minden elem.
A forró homokon hevernek
a tagjaink, mint az arany,
de oroszlánok és szerelmek
között mindenki maga van.
Külön a homok, a homokszem,
külön a test, külön az arc,
külön a jobb, a bal, az árnyék
és [...]
Egész bejegyzés elolvasása »
Amikor rájöttem, hogy az emberek nem szeretnek, elkezdtem magamat szeretni. Óriásira fújtam föl magamat, mint egy oroszlán és fújtam magam előtt a levegőt, hogy tisztuljon a tér. Haragos lettem, haragosa fűnek-fának és dédelgetve tettem mancsomat a vállamra. Fájdalmas, fekete éjszakák voltak azok, nyűgös, végeérhetetlen éjszakák, magam sebeit nyalogatva. Tölcsér. Egy mélységes tölcsér kellett volna, hogy [...]
Egész bejegyzés elolvasása »
Fényből-árnyékból álló test vagy
halálos repülő
indokolatlan benned, ami ember
indokolatlan, ami nő
örökös tűzkarokba fognak
az égig érő kínjaid
de a földön, az agyonégett földön
örökké emel valakid
röpülj vagy sírj, a könnyeidnek
arcomra hullik harmata
röpülj, röpülj, én tartalak
mint ha az isten tartana.
Egész bejegyzés elolvasása »
Posted in Gyurkovics_Tibor on 2008. 02. 18. | 1 Comment »
Anyámnak szép írása volt,
akár a menüett,
úgy kanyarította alá
a kecses betüket,
keringtek és lebegtek
és perdültek, mint a tánc,
apámra kacskaringatón
fonódott így a lánc.
Anyám azt mondta: nem jöhet,
mert fél, nem szereti,
apám azt írta: mindenét
fölajánlja neki.
Anyám azt írta: nem lehet,
apám azt, hogy muszáj,
és röpködtek a levelek
és suttogott a száj.
Anyám mindíg ellenkezett,
azt írta, hogy ne, ne!
Apám a levelek között
csak fuldokolt: te, [...]
Egész bejegyzés elolvasása »
