Az esővizes hordó ült a kertben
- tartalmát nagy felhőkből tereltem –
kis madaraim peremére szálltak,
hogy elvigyék a vizet a világnak.Csak ültem, néztem, mozdulni se mertem,
hadd csőrözze a tollait ijedten,
a szempillám mögül is félve láttam,
hogy bennem hisz, de nem bízik magában.És elröpült. Még moccanatlan lestem,
hogy iramol a kék felé helyettem,
a hordót szidtam, minek áll magában,ő rám zöldült rossz festékétől resten,
és eltörte a csöndet önfeledten
egy röpte hagyott vízcsöpp-cuppanásban.
Like this:
Egy bloggernek tetszik ez: post.
