Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

Én egy csókától hallottam, csóka a toronytól, a torony meg tavaly télen hallotta a Holdtól, ha igazat mondanak a csókák és a tornyok, akkor én is tinéktek most színigazat mondok. Így kezdte a Hold, a torony, a csóka is így szólt: az udvaron egy hóember mit gondolt, nem gondolt, azt gondolta, dehogy fog ő egész [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Szabadon

Mint ágak közt a szél, csillagok közt a felhő, úgy nőni önmagamban kuszálva, mint az erdő, szabadon össze-vissza, sok millió irányba, erdőnyi kitárt ággal mindent ölelni vágyva, minden csillagra ággal mutatni, mint a gyermek, minden szellőre sírni, mint hogyha vihar ver meg; eget ölelni milliárd görcsös gallyal és vággyal, s a földet átkarolni gyökerek hálójával, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Böröczki Mihály: Hordó és madár

Az esővizes hordó ült a kertben – tartalmát nagy felhőkből tereltem – kis madaraim peremére szálltak, hogy elvigyék a vizet a világnak. Csak ültem, néztem, mozdulni se mertem, hadd csőrözze a tollait ijedten, a szempillám mögül is félve láttam, hogy bennem hisz, de nem bízik magában. És elröpült. Még moccanatlan lestem, hogy iramol a kék [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Csorba Győző: Téli ünnep

A sár éppúgy sár, mint akármikor. Éppúgy bemocskolja a kristályszél alját, mint például három hete. Éppoly szomorú a málló vakolat porlása a falon, s a leveletlen gallyak bádogcsörgése az akácfán. De jön az ünnep, s nő, fényesedik. Megtölti a szíveket, s kidől belőlük. A sár, a gally-csörgés, a málló vakolat: kellék lesz, épp idevaló. Az [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Bereményi Géza: Népdal

Esik eső a kertre, esik eső szívemre, haj, kinti áztatja, a benti meg megfájdítja. Kint a mezőn hó zuhog, szívemben is hó zuhog, míg a kintit szél tépi, csendben hull a szívembéli. A barátom van kint is, meg bent a szívemben is, táncol ez víg fiú, szívembélit marja a bú. Van egy rózsám, szép tiszta, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Károlyi Amy: Úton

A lélek nélkül oly üresnek tetszik a szoba. Szellőztetnek. Huzat nélkül takaró, párna, szétszedve az élőnek ágya. Nem beteg már és meg nem gyógyul, nem nevet többé és nem búsul, nem kételkedik és nem bízik. A tegnapi virág még nyílik.

Egész bejegyzés elolvasása »

Csorba Győző: Ősz lépeget

Ősz lépeget a lombokon, talpa vörhenyes sár, agyag, a boldog zöldre ráragad, – föld felé hull a homlokom. Hozzád szeretnék menni most, jaj, elrontottuk! Nem lehet, nem volna most már enyhület, pedig meglásd: kifoszt, kifoszt így minket az idő. – Ha ostorát emelte ránk a rossz világ, mért nem öleltük reszkető testünket egybe? Ó, miért [...]

Egész bejegyzés elolvasása »