Feeds:
Bejegyzés
Hozzászólások

Archive for 2011. augusztus

Az alkony kéken hamvazó ködében most térnek nyugovóra mind a házak, a csöndbe bámulnak komoly fehéren, s tetőiket lehúzza az alázat. Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek, – öreg parasztok néznek így az éjbe – és lecsukódnak jó korán e fények, s virraszt tovább az udvar jegenyéje. Mint régi csősz, dúdolgat egymagában, s a csillagokba [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

A két szemem ámuló ég lett, ha a földeken követtem a lépted. Amerre te mentél, újra dalolt a kalász, a tarlókon, a sziken enyhült a parázs. És ha a városok füstlombja alatt mentem veled én, utcabozótokat áttörve utánad, a paloták tömött sorai tőled kaptak fényt, örömöt. Te drága, te szép, a tornyok imádtak. Teneked dudorásztak [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kardélű, száraz pikkelyek, éles a rög, gyűlik a seb. Térdig sem ér a búzavetés, sikérje is nagyon kevés. Perzselt kalász szára pattan, Hegyalja egy forró katlan. Szemölcsös föld repedt, vérzik, száraz vetés elenyészik. Sovány termés, nem lesz kenyér, hasztalan fényes a kapanyél. Ilyen aszály rég nem végzett, a forróság mindent éget. Perzsel, szinte lángra kapna, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincsen ború örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést, ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend, s nem [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

A dombon néhány hallgatag, csenevész borókabokor. Közöttük kecskék legelnek: szakállukon megül a por. Aranyba fordul már a búza, telt kalászú bennük a remény. Tarkállik pipacs, imola: napfény-írta sok szép költemény. Kár egy könnycsepp, gördül hegyek mögé a Nap. A vízen fecskeszárnnyal ejt sebet az alkonyat. Mintha csak álmában kondulna úgy szólal meg este a harang, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Az égen nyári fényözön, de minden bokrot megelőzve a kecskerágó már az őszre bíborsapkásan ráköszön. Mintha lombjain csupa kis tündéri pöttöm püspök ülne, s bíbor birétumban örülne, hogy mily szép még meghalni is. Oh, áldott őszi tarkaság, szelíden búcsúzkodó lángok! A néma domboldalban állok, s nézem a bölcs kis dudva-fát. Igen, igen, vergődni kár. A [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szavak, csodálatos szavak. Békítenek, lázítanak. Eldöntenek egy életet, följárnak, mint kísértetek. Szárnyalnak, mint a gondolat, görnyedve hordnak gondokat. Világokat jelentenek, meghaltál, ha már nincsenek. Dalolnak és dadognak ők, gügyögnek, mint a szeretők. Ölnek és feltámasztanak: szavak, csodálatos szavak. 1934

Egész bejegyzés elolvasása »

szikkadó széna szagát leheli a falu lomha torka, füst kígyózik az ég felé, mintha a lelkem volna, tikkadva élünk, szívünkre haragló, erős füvek dőlnek, lengő súlya a szónak veszélyes játék, erőim nőnek, pásztor vagyok az esztenán, s te furulya, melyet ajkam becézget, sohasem hallott hangokat próbálgat rajtam is a végzet, száll, száll az öröm, kutyamódra [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Az öreg hold fönn az égen már jó messze baktatott, mire sorban fölébredtek körötte a csillagok. Tündökölve, sziporkáztak a parányi mécsesek, talán éppen vetélkedtek: melyiküknek fénye szebb? Minden este akkor keltek, mikor a nap lebukott, nem csoda, hogy, életükben sosem látták a napot. Hát egy éjjel, őszi éjjel három csillag mit csinált: a keleti égbolt [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Arany felhő az égen, hova száll, hova száll? Fekszem az esti réten, a füvön, a setéten. Hallgat a táj. Arany felhő az égen tova száll, tova száll. Egy szív az esti réten, a füvön, a setéten hallgatva fáj.

Egész bejegyzés elolvasása »

Mikor a gyermek gőgicsél, az Isten-tudja, mit beszél! Csak mosolyog és integet… Mit gondol? Mit mond? Mit nevet? S mint virággal az esti szél, az anyja vissza úgy beszél, oly lágyan és oly édesen… De őt sem érti senki sem. Hogy mit beszélnek oly sokat, apának tudni nem szabad: az égi nyelv ez, mély titok. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Ezer véletlen összecsengett, hogy éppen Te és éppen Én… Hány kavics fekszik együtt, mégis árván, a tenger fenekén? És melyiket sodorja ki eléd a hullám a partra, s ha arra jársz, a napfény csalfa fénye épp akkor megcsillan-e rajta? Tengernyi víz és homoktenger és kavicstenger… Jaj, miért tűnik el az ember ebben a szédítő tömegben [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.