Weöres Sándor: A társ

Keverd a szíved napsugár közé, készíts belőle lángvirágot, s aki a földön mellén viseli és hevét kibírja, ő a párod.

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Szebb öröm

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje remeg az ablakon. Érzed? Ez itt a szív állandóan üres edénye, pedig örökké csak merít, merít. Mondhatnám ezt is még: Ó, harmatos alma a tested, s rá a fény havaz. De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros, s hogy női test, izgató és igaz. És nem hasonlítlak az angyalokhoz: [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Erdős Renée: Kék pillangók

Kék pillangók szálltak fölöttem, hogy a réten keresztül jöttem s incselkedve, tánczolva félig: elkisértek az erdőszélig. S hogy utam az árnyékba tévedt; riadtan, némán összenéztek. Félték a lombok hűs homályát, a rengeteg halk mormolását. Amig arany napfényben jártam, gázoltam színes vadvirágban, s felém a rózsák integettek: a kék pillangók hogy szerettek! De csalt a sötét [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fecske Csaba: Hajnalodik

Liliom-papucsban álldogál a hajnal, berzenkedő lomb közt szél játszik a gallyal. Bíborszín napkorong görnyeszti a bércet, eltűnnek a lápról a kócos lidércek. Rigó füttyent hosszan, a kert beleborzong, tökvirág kürtjében aranysárga csönd bong. Terelik a csordát hegyi legelőre, vérhólyagot ostor üt a levegőre. Hancúrozó fényben fölszárad a harmat, lágy fű cirógatja mezítelen talpad.

Egész bejegyzés elolvasása »

Babits Mihály: Egy fonnyadó bokorhoz

Fonnyadó, sárguló ribizkebokor, neked ősz már ez a nyár. Virágod lehullt, gyümölcsöd leszedték, vén gallyad is pereg már. Leveledet görcs húzza össze, mint az öreg ember tenyerét; s éjről amint éjre tép a kölyök szél, te kopaszodsz legelébb! Szerte még a szőlő érik a napon, csupa zöld és fiatal, szerte a virágok arca kipirul színük [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kosztolányi Dezső: Alföld

A gyorsvonat az Alföldön fut át, s az utasok a zörgő ablakokból bámulva nézik, mint egy új csudát. Egy nádkúp, egy kút tűnik föl csak olykor, itt-ott egy árva, tikkadó kazal. A búza habja szikrát hányva mormol. Az élet alszik, mindent tűz aszal, a gulya tétlenül delelve ődöng, távolba búsul egy vén, puszta fal. Kék, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Gulyás Pál: Apám

Nyár volt. A délutáni ég szeméből egy csillogó könnycsepp esett, utána reszkető zápor porozta a viruló vidékeket. Az állomásról egy akácos erdőn keresztül kellett hazatartani, de beteg voltam, nagybeteg, s kesergőn aléltak el testemnek tagjai. Apám, az én szakállas zord apám a zúgó fák előtt megállt, és aztán széles vállát felém hajlítva így szólt: “Kapaszkodj [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fecske Csaba: Aranyat rejt a nyár

A nap már hazaszállt: elfogyó, sárga folt – az égi vizekben fürödni kezd a Hold. Fürödni kezd a Hold. A fűben csöpp bogár. Végtelen mezőkön aranyat rejt a nyár. Aranyat rejt a nyár. Mezítláb jár a csönd. A földön béke van, s fényesség odafönt.

Egész bejegyzés elolvasása »

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

Kezdjük tán a jó szóval: tárgyesetben jót. Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót. Egyes számban kő a kő, többes számban kövek. Nőnek nők a többese, helytelen a növek. Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek, aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek. Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek? Azt se tudom mi [...]

Egész bejegyzés elolvasása »