Így állunk némán, bronzba öntve,
annak a kapunak két oldalán,
opálos ég fekszik a csöndre,
a homokon lustán kúszik a láng.Tudjuk, érezzük mind a ketten,
üvegesen vibrál a levegő.
A fény mindegyre élesebben
rajzolja vázunk vonalát elő.Kétfelől feszítve az íven
végtelen messze sólyom árnya ing.
Állunk higgadtan, gyönyörűen,
s a lépésről álmodnak izmaink.
Like this:
Egy bloggernek tetszik ez: post.
