Nyáron, amikor
a vékony
keréknyom
beomol,száll, ha kocsisor
közeleg
a meleg
úti-por.Minden fa külön
vakotás
ragyogás
a dűlőn,ég a színe-sincs
békanyál
is a nyár
vizein.Akkor se rezdül,
ha gólya
lábolja
keresztül,csak a por mesefény
habozik
a kocsik
kerekén,s szél-fújta parázs
lovacskán
a szerszám-
vasalás.S míg nyújtva nyakát
mozgatja
oldalra
ajakát,nyálát habmadár
tollaként
szórja két
zablaszár.Jön, jön a menet
az úton,
s behunyom
szememet.Máris zöld kölyök
zavartan
a kasban
zötyögök.Szemközt velem, de
rakáson
a három
menyecskedil-dől ide, meg
amoda,
ahogy a
kocsi megy.Mellük blúz alól
mutatja,
ha trappba
fut a ló,s milyen kábulat
lesni lenn
meztelen
lábukat.Létük kéjesen
szíven üt
tizenöt
évesen.Fájok, szédülök,
ámulón
bámulom
a dűlőt,s bárhogy nyeldesem
vert pora
nem fog a
betegen,nem szűnik a láz,
mert ma is
ez a friss
kocsi ráz,s vár a kiskapu,
ami a
patika
illatú,sárga kabátú
bodzafa
oltalma
alá bújt.S végül ahol is
kiköt, de
örökre
a kocsis,ám még trap-trap-trap,
nyári por
bármikor
fölcsaphat,s mindég leng, terül,
ugyanaz
legbelül
a kamasz,ily lázbetegen
amíg él, s
te kísérsz
szerelem.
