Te vagy üdvösségem anyja,
kinek nevét se hallotta
az ily ütött magamfajta.Szempillámon marad álom,
első lélegzet a számon,
szám neveddel hímzett bársony.Télen majorannás széna,
juhoknak meleg karéja,
akol enyhe eszterhéja.Első fű a juhok ínyén,
selyem muhar puszta szikjén,
bársony zsálya patakvíznél.Ártatlan vagy, mint a bárány,
mely még alig áll a lábán,
s édes, mint a tej a száján.Ajkad szél-nem-érte mályva,
mézeket szivárgó málna,
édes illat némasága.Hangod a tej csobogása,
telt sajtárok dalolása,
áld tőgyek harangozása.A fejésre kulcsolt ujjak
mind tehozzád imádkoznak.
Kék szelektől szalagos vagy.A kiszáradt kutak téged
szomjaznak, szikkadnak érted
vályúkon a repedések.Lapuleveleknek alján
hunyva sok jánosbogárkám:
vakon nézlek – ragyogj már rám!Eső illatú határ vagy
karjaid végtelent tárnak,
érted elhagyom a nyájat.Pásztornak már úgysem kellek,
szemem felhőket terelget,
mióta téged ismerlek.Széledt csókjaim mezője
légy, s vágyaim legelője.
Verjen fel szívem csengője.Mint fűzvesszőt a nyíresben,
tűzz le engem a szívedben,
ha tudsz, szeressél meg engem.
