Városból utcát, szállodát,
tájból nem őzet, őz nyomát,
lakodalomból csak zenét,
távolról egy-két lány szemét,
bejárható utak helyett
csak kilométerköveket,
csak kilométer mutatót,
beszéd ízéből csak a szót,
tengerből csak a szűk hajót,
jaj évek, évek, rohanók!
Ülök már csendes partomon,
nézem, nyüzsög a hangyaboly,
s alkonyatkor a végtelen
reám tekint, szót ért velem.
