Látod: egymásnak szoruló fej, szív, fogsor
s szárnyverdesés és fog koccan egyszer
sokszor így, így mi ketten
s kövek a szívkamrában
égő pintyek a telihold kőgyomrában.Hova lett copfod, az a haj, hol a kontyod?
Nem nő meg többé már, le se bontod -
mi lett vele, én soha nem simogattam!
Szép hajcsatom van, neked adjam, ne adjam?Nézd, havazik bennünk, bronz-zöldre éget
összeforrasztva minket két szonettben;
ölelnélek tizennégy karral tégedahogy ezek ölelkeznek ketten
lásd összeillenek a sziluettek
mert eggyé lettek, teljes eggyé lettek.
