Nem jó nekem sehogyse,
nem jó, ha ülsz a széken,
a térded, a cipellőd
egymásra vetve szépen.Nem jó nekem, ha fekszel,
ha elnyújtózva fekszel
és mozdulsz és a dívány
besüpped gyenge nesszel.Nem jó nekem, ha állasz, –
mint rémült lepke, csapkod
a szívem térdeid közt,
fölöttük és alattuk.Nem jó nekem, ha jössz-mégy,
ha mosolyod kigyullad,
ha csöpp csészék filigrán
fülét csippenti ujjad.Nem jó nekem, ha hajlongsz,
nyitogatod a szekrényt,
s én némán forgolódom,
illemtudó gyerekként.Nem jó nekem sehogyse,
szólnék, de hangom elfagy,
keveslem, ami túlsok,
túlmessze, túlközel vagy.Túlmeztelen az arcod,
túlöltözött a tested,
nem jó nekem sehogyse,
mert túlontúl szeretlek.
