A sétatéren, őszi, hervatag
fák közt ma feltűnt egy kis furcsa agg.Hajlott, de izmos és egy rengeteg
seprővel csak jött, és sepergetett.Holt lombra gázolt, amely még talán
tegnap is vígan lengett fönn a fán.Én egy padon csak elnéztem, amint
halomra lökdelt annyi drága színt.Gallyroncs, egyéb lom, mindegy volt neki,
látszott, hogy őt már meg nem illeti.Nem szánt apróra tépdelt levelet,
pedig tán ott is vágytól pihegett!Közben sötétült már a fák között…
Míg ő csak egyre növekedve jött.Jött sepregetve, rendületlenül,
s láttam: sehol más nincs köröskörül!Hallottam azt is: halkan dalt jajong,
vagy csak a szélre zajdult fel a lomb?!Mert szél is ébredt, metszőn fujdogált:
míg a fák folyton szőtték a homályt.A vén meg csak jött, s nőtt az avaron.
S egyszerre nagy volt, szörnyű fogalom.Ki előtt én is csak lapulok itt,
míg maga felnő a csillagokig!… Közben köd is lett, s éj, de helyemen
még nyűgözött folyvást a félelem…
