Móritz Mátyás: Aranynap

Tiéd e vers, -áldott és szelíd anyám, aki előtt meghajtom most a törzsem e napon, melyen el nem mulasztanám, hogy a legszebb ünneplőmet felöltsem. Ötven éve fárad kezed, és térded, de az élet várhat arra hogy megtör; hálát mondok most neked, és teérted, kupolát formálok imás kezemből. Az emlékek mind feltörni akarnak, nem is sejtve, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Arany János: A rab gólya

Árva gólya áll magában egy teleknek a lábjában, felrepűlne, messze szállna, messze messze, tengerekre, csakhogy el van metszve szárnya. Tűnődik, féllábon állván, el-elúnja egyik lábán, váltogatja, cserélgeti, abban áll a múlatsága, ha beléun, újrakezdi. Szárnya mellé dugta orrát, messze nézne, de ha nem lát! Négy kerítés, négy magas fal; jaj, mi haszna! Bár akarna, kőfalon [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Balázs Béla: Ősz

Ősz van, hideg van, nyirkos ködben áznak holttestei a hullott leveleknek. A ködbenjárók eltévednek, és összebújnak, akik fáznak. Vigyázzunk, mi ketten ködben jártunk. Ki tudja mi a találkozásunk? És akik azért ölelnek, mert fáznak, megfizetnek az első napsugárnak.

Egész bejegyzés elolvasása »

Baka István: Oly bizonytalanná

Oly bizonytalanná tehet egy ilyen esős, őszi nap, ha most behunynád szemed, homálynak hihetnéd magad. S a befüstölt, hideg szobából csak nézed, míg esteledik, ahogy az ablakon a zápor parasztarca verítékezik.

Egész bejegyzés elolvasása »

Galgóczy Erzsébet: Milyen vagyok?

Olyan vagyok, mint az út széli kavics, mely sír és nyikorog, mikor ez emberek lába rátapos. Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg, míg a kavicsból apró homokszem nem leszek. De ha a kegyelem napja rámragyog, Akkor? Kicsi homokszem: majd én is csillogok. 1945

Egész bejegyzés elolvasása »

Balázs Béla: A kert és az asszony

Hatalmas ősz van. Behódolt a kert, a fák mezítlen, néma foglyok állnak, elébe szórván kincseit a nyárnak most ítéletre várnak. Vár a kert. Az erdőn fent még zajlik a csata. Lélegzetfojtva hallgat lent a kert, s íme a nyárnak futó csapata véres zászlót az alkonyégre vert. Egy asszony áll a kopasz fák között. Dacosan, mint [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Juhász Gyula: Könyvtár

Lenn színes és kacér köntösbe bújva gáláns regények és pikáns novellák, ledér kaland, szívek szerelmi búja, Boccaccio és Schnitzler némán nevet ránk. A másik polcon díszes költemények, arany szegéllyel és fehér selyemben, bánatos álmok és édes remények, álmok, melyek régen megcsaltak engem! Fönn barna, szürke és vastag kötetben Kant, Spencer, Nietzsche vár hiába engem. Igazság? [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Dutka Ákos: Hamu

Hagyjatok míg a szivarom ég, hagyjatok egy percre pihenni. Másnak van sok napja nyugodt, nekem csak ennyi, csak ennyi. Amíg selymesen körülölel szivarom füstje, az álmok eljönnek újra, s egy óra után húzom robotban a jármot. A selymes puha füstkarikák tünnek, akár csak az álmok, ami megmarad: az szürke hamu, az álom, a füst ilyen [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Csoóri Sándor: Nyári óda

Áll mozdulatlanul minden. Az elpilledt levélrések között csak a habókos legyek bújócskáznak. Fölsír egy hascsikarásos szúnyog a délutánban, s aztán, mint a csecsemők, tovább alszik. Csönd, csönd. Megcsöndül bent a fül is. Most születik az arany, a tűz, a méz, s a gyönyör karikái is most szárnyasodnak. Elég csak a szememet lehunynom: sikoltás előtti pupillák [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Lackfi János: Egy mondat

Hol irodalom van, ott irodalom van a pókháló közelében, a légy a falonban, mint ólompára a forgalomban, mint adalékanyag az italomban, mely belém épül észrevétlen, én szólok még, de már az ő nevében. Hol irodalom van, ott irodalom van feketén bólingató eperfalombban, családmeleg alomban, hol a kedves teste ruhájából kivetkeztetve, hideg ellen ív papírba burkolva [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szomor György: Itt vagy – Az összefogás dala

Hol volt, hol nem volt, hol több, hol kevés. Nagy Tengerország, viharmezők, de éled a föld, s ad kenyeret még. Az arc, amit látsz egy múlt-gyűrte kép, bőrünkbe rajzolt, vad, zord vidék, az idő karcol, de az arc a miénk. Nem vagy egyedül a sorsod szigetén, hisz összeköt a végzet, összeér a lánc. Nézz csak [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Orbán Ottó: A magyar népdalhoz

Most, mikor sok senki mellén ki vagy tűzve, mint a jelvény, nekem maradj, aki voltál, nem babona, nem is oltár, de maga a láthatatlan, ahogy látlak száz alakban, véletlennel habart végzet, több s kevesebb, mint művészet; dallamív, mely melizmáit hajlítgatva szinte világít – mintha öreg paraszt lenne, maga az idő sóhajt benne: katonának vitt legények, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fecske Csaba: A tenger

Szeretnék a tengerhez eljutni egyszer. Nézném a tajtékos vizet, a fehér parti sziklákat, melyeknek csúcsán nedves ingét a mindenség szárogatja, meglesném a legszebb naplementét, mikor a tűzvörös napot a tenger elnyeli, kagylókat gyűjtenék és kavicsokat, hajókat látnék vitorlásokat felbukkanni a messzeségben, ahol talán nem is hajósok, szirének énekelnek.

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Nyári délután a szobában

Fuldoklik már a széternyedt szoba. A polituros asztal és a székek vén arca kéksötét homályba réved. Vár rám a lépcső villogó foga. De lenn a fürdő-strandon, a Dunán, piroscsíkos, vizes trikók feszülnek. Jó ára van a könnyü tüllnek, a friss szél futkos fodrai után. Nem volna rossz az ódon Óbudába, ingujjba lenni, vagy nem is [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Reményik Sándor: Szeretnék szeretni

Szeretnék szeretni. Mert nem szeretek mélyen, igazán, halálos, nagy ragaszkodással senkit talán. Szomorú ez, mert annyian szeretnek jobban, mint őket én, s több könnyük volna engemet siratni, mint nekem, ha őket elveszíteném. Szétszóródtam, – ők nagyon sokan vannak, én egyedül vagyok. Ölelni őket száz kar kellene, és én a semmiségbe karolok. Hiányzik valami: szívem központ-teremtő [...]

Egész bejegyzés elolvasása »