Azt, hogy a háborúból
kilábolt ifjúságunk,
azt, hogy egy tál lencsétől
aztán boldogok lettünk,
így hát egy tál aranyért
sem adjuk üdvösségünk;
azt, hogy papír-bőröndben
hoztuk a hozományod,
s filléreinket szórva
hittük az eljövendőt;
azt, hogy együtt szorongtunk
kórházak kapujában,
s néma ravataloknál álltunk,
könnyet sem ejtve,
csak belülről zokogva
selypegő siratók közt;
azt, hogy a félelemről
te szoktattál le engem,
s hogy kétkedő közönnyel
nézünk le a sikerre;
azt, hogy a legnehezebbet
hűs mosollyal fogadni
egyetlen győztes esélyünk;
és azt, hogy ezt soha senki
el nem veheti tőlünk,
és mellékes a többi,
a veszélyek és a viszályok:
túléli bűneinket ez a tűzben,
iszonyban edzett szövetség;
és azt, hogy ez a szövetség
végképp felbonthatatlan,
neked kellene köszönnöm,
de a hálálkodást utálod,
hát folytassuk együtt végig,
és nincs is több szavam: ámen.
