Nemes Nagy Ágnes: Lámpa

Lámpa van a szíved közepében, attól fénylik minden porcikád. Lámpafényed bársonyosra szűröd, mégis, ahol vékonyabb a bőröd, rózsaszínben földereng a szád. Hajad, az a fecske-fekete, lila szikrát pattogtat az éjben, köztük arcod csillog, mint a köd, augusztusi csillagok között – lámpa van a szíved közepében.

Egész bejegyzés elolvasása »

Erdélyi József: Végzés

Sokat sírtam és nevettem, mindent szívből cselekedtem. Nem is újság énnékem már semmisem, az se hogyha fáj a szívem csendesen. Ha gyűlöltem, ha szerettem, ezt is, azt is én szenvedtem. Megállok, ha fáj a szívem, csendesen, lassan mind a két kezemet ráteszem. Megállok és fejet hajtok, és szelíden felsóhajtok. Fáradt madár csüngő szárnya két kezem. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fehér Ferenc: Magyarázó vers

Nem a mesét – hangulatát, nem a zsályát – bódulatát, nem a búbost, nem a banyát, csúcsán csak a mesék havát. Nem a sárkányt, csak azt magát, felhősúroló csodálatát. Nem a bűvös ráolvasást – szavakban a kénes varázst, nem a nádast, nem a betyárt, csak a szót, “hol madár se járt”. Nem a duhajt – [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Balázs Béla: Messze vagy

Messze vagy, messze: most feléd is este, ablakban állva kell kinézni messze, mint tengerjáró szép bárkám után, mint pálmás, kincses partjaim felé. Most téged is szemet behunyva kell a fájó mellből meríteni fel. Mint eljövendő mesék neveit, mint el sem jövő nóták ritmusát. Messze vagy, messze. – Látlak minden este, bárkámban vársz rám messze vizeken. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Dsida Jenő: Tündérmenet

A tücsök cirregve fölneszel. Testem hűs álmokat iszik. Apró csillagos éjitündérek a szívemet hozzád viszik. Parányi szekérre fektetik pihék, mohák közé, puhán, befödik zsenge nefelejccsel, s lehelnek rá éjfél után. Húzzák lassú, nyüzsgő menetben, szemükben harmat, áhítat, csigák, s iszonyú nagy füvek közt a sárga holdvilág alatt.

Egész bejegyzés elolvasása »

Karinthy Gábor: Szerenád

Azért jöttem, hogy felkeresselek. Azért jöttem, hogy fenyegesselek, hogy megharapjalak, hogy üsselek. Azért jöttem, hogy megszeresselek. Azért jöttem, hogy megsirassalak. Azért jöttem, hogy szívig hassalak, hogy könnyeimmel vérig mossalak. Azért jöttem, hogy felforgassalak. Azért jöttem, hogy cirógassalak, hogy dédelgesselek, nógassalak. Kettőnk fölött is lebukik a nap: azért jöttem, hogy egyszer lássalak.

Egész bejegyzés elolvasása »

Czuczor Gergely: Sóhajtás a távolba

Susogna az erdő, ha szellőcske szállna, volna szép galambom, csak messze ne járna. Távol van ő, távol, bár közelebb volna, hogy könnyem annyiszor utána ne folyna. Fölülről folydogál a Duna lefelé, én visszasóhajtok szép galambom felé. Sóhajtok, epedek, tán enyhül kebelem, vagy hiú képzelet, csak te játszol velem? Ámde ha játszol is, csak vigasztald szívem, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Eötvös József: Holdvilág

Ha a nap leszállva eltűnt, mint egy fényes képzelet, s a sötét éj fátyolával, elterűl a föld felett: szívesen andalgok akkor a harmattelt réteken, és a hallgató természet nyúgodalmat ád nekem. Mint ha aggnak homlokára hint ezüstöt az idő, s nyúgodalmat nyer végtére a sokáig szenvedő: úgy talál e föld nyugalmat, ha a nap lement, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kosztolányi Dezső: Este, este…

Este, este… Árnyak ingnak, és bezárjuk ajtainkat, figyelünk a kósza neszre, egy vonatfütty messze-messze. És a csend jő. Alszik a homályos éjbe künn a csengő. A díván elbújik félve. Szundít a karosszék. Álmos a poros kép. Alszanak a csengetyűk. Alszanak már mindenütt. A játékok, a karikahajtók, a szegény tükör is hallgatag lóg. Ó, néma csengetyűk. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fecske Csaba: Patak

In memoriam Dosztojevszkij vagyok mert szeretek itt minden veled egy lényedből patakzom mint forrásból a víz két partom megölel azután eltaszít habot vetve futok tengerbe sietek csónakot szemetet egyaránt ringatok kitöltve medremet célom felé futok hegyről le sebesen lekopott köveken völgyben lelassulva te adsz erőt újra vagyok mert szeretek

Egész bejegyzés elolvasása »

Vörösmarty Mihály: A szerelmes

Hasztalan van olvasásom, nyugtot nem lelek; munkátlan toll áll előttem s puszta levelek. Minden szónak kezdetében szép neved ragyog; ott van minden kis vonásnál s rám felmosolyog. Zaj, tolongás nem segíthet: képed benne van; a magány sem: képed ott is üldöz úntalan. Ah, nem tudlak elkerűlni, mert szivemben vagy; s szép, mint hajnal szép világa, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »