Németh István Péter: Anakreón naplósoraiból

Elbújnék, el, a mezőben és a vadonban is én,
mert megtalálna ugyis, ha játszna velem
bár csak egy évet: a Szerelem.

Tavaszonta kiszáradt patakok medreiben,
ha a régholt forrás fele lépdelnék,
az a fecske te volnál, aki szárnyaival
úgy súrolná a bokámat, akárha a hab.

Jó nyári esővé meg kánikulába’ ha válnál,
megengedném, hogy tenyeremnél átszögezz,
hanyatt réti füben tárnám karomat szét,
hisz századok óta mosdatod a Balaton partján
a homokkő-Krisztusokat is.

Őszre reám fölfutosó, illatos vadszőlő ha lehetnél,
télre pedig őzike, vajh, aki megharapdálná
a kérgesedő Szivemet.

Elbújnék, el, a mezőben és a vadonban is én,
mert megtalálna ugyis, ha játszna velem
bár csak egy évet: a Szerelem.

2009