Falcsik Mari: Minimál

vagyok ami tudok lettem aki lettem nem is volt esély mássá lennem sem másképp lenni sem valaki másnak véget kell vetni hiú tanulásnak

Egész bejegyzés elolvasása »

Virág Benedek: Puffadó béka

Egy béka látott vastag ökröt a mezőn, annak temérdeksége megtetszett neki, s felkezdte bőrét fújni, hogy hasonlatos lehetne. Bolondoskodol-e, vagy mit cselekszel? – így szóla neki egy józanabb itéletű. Még jobban erőlködött. Mi történt? Megszakadt. Az emberek közt is így szakadnak meg sokan.

Egész bejegyzés elolvasása »

Fábri Péter: Fáramászás

Fölmásztam egy jó nagy fára végre-valahára, körülnézek, rálátok az egész, tágas tájra. Alattam a görbe ágak, fölöttem az égbolt, gyerekkorom könnyű ege átlátszóan kék volt. Fölmásztam egy jó nagy fára, alattam az évek, nem is néztem, mennyit jöttem, végre körülnézek. Alattam az egész élet, komolyság és játék, van-e még a fának ága, ahol tovább másznék? [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Böröczki Mihály: Gumicsizma

Kopott, öreg volt. Nagy recéjű talpa a házkörnyéket nap-nap körbenyalta, napfény sikálta, sárrög köszörülte, csak szára volt egy hajtást visszagyűrve, meg mosta hólé, nyári, téli zápor, a grádicson is föltalált magától, az ünnepet se szolgaként fogadta, két ura volt – a munka és a gazda, a hetyke cipőt sohase csodálta, csak belekortyantott a cuppogásba, mert [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Nagy ajándékok tora

Ökölnyi nagy rubinkövet adok, akaszd nyakadba, s nézd hogyan ragyog. Szived fölött, a melled közepén, csudáld, hogy ízzik, mint parázs, a fény. Szememből fődre koszorút szövök, mint istennőhöz, hozzád úgy jövök, utad selyemmel, rímekkel verem, de rajt’ ne járj, mert ott sohaj terem. Ha szomjazol, hát asszubort adok, de pár sötétlő könnyet benn hagyok, s [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Ujfalvy Krisztina: Mi a szív?

Mi a szív? Ezt kifejezni több, mint ember kellene. Olykor az is bizonyos, szív nélkül sok – nem lenne. Mert e részünk az a darab, amely ad, de – veszen is. Soha nem mondhatni: csak volt, hanem, hogy van, – s leszen is.

Egész bejegyzés elolvasása »

Virág Benedek: Intés

Szemlélted, hogy agyarkodott egy-két óra előtt a haragos Duna? Melly szörnyű habokat vetett! S ím! Egyszerre dühös zajja lecsendesűlt. A bal Sors, mikor ellened ok nélkűl morgó mennykövivel csatáz; vígyázz, és magad emberűl tartóztatva maradj csendesen. A kemény szélvész tartani nem szokott. Így nem sokba kerűl a viadal, s te győzsz!

Egész bejegyzés elolvasása »

Sík Sándor: Sütkérezés a hangyával

Sütkérezik a picike hangya, tán egy percig nincsen semmi gondja. Rakományát maga mellé ejti, tán bogárka-voltát is felejti. Sütkérezem illatos irtáson, nehéz fejem moha közé ásom, nehéz gondom a patakba ejtem, nehéz ember-voltom is felejtem. Gondjaimat, sebes patak, vidd el, messze innen görgő köveiddel! Mosd el őket kerek kövecsekké. Így akarok maradni örökké.

Egész bejegyzés elolvasása »

Wass Albert: Emlékezz szerelmemre!

Ha föléd felhők gyűlnek, és körbezár a sűrűsödő árnyék, emlékezz csak, még kék az ég! Ha vonat közeleg hörögve, s jéghideg rémület lopakszik feléd, emlékezz: fogtuk egymás kezét! Deres sötét, ha mindent eltakar, s értelmed kifogy, emlékezz: Isten győzni fog!

Egész bejegyzés elolvasása »

Simonyi Imre: Tizenkét vallomás, utószóval

1. Egy éve hogy nem írtam verset néked, s a kék ruhád óta nem láttalak. – Hát úgy látszik, hogy mégiscsak lehet versek nélkül is élni. S nélküled. Érdekes. Igen, talán lehet. Csak épp nem érdemes. 2. Örökké várlak, és mégis minden érkezésed rajtaütés. 3. Én a múló időt már rég nem órákkal vagy napokkal [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Simonyi Imre: Óda az első tavaszi sugárhoz

Micsoda tél volt! Micsoda halottak-napjás szomorúság a tájban és a szivekben, micsoda vigasztalan homály a tájban és az elmékben, micsoda baljós felhők az ég peremén, s a homlokok mögött, micsoda kormos gyász az ágyúgyárak felett s a szorongó lelkekben, micsoda metsző ridegség az északi szélben, s a fagyos tekintetekben, micsoda úttalan magány az útszéli jegenyén, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »