Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára

Mi is maradt belőle? A neve, hajának illata a hajkefén, egy micimackó, halottlevele, egy véres rongy és ez a költemény. A világ hatalom és értelem, nem értem, miért tették ezt velem. Nem pörölök. Élek és hallgatok. Most angyal, ha vannak angyalok. De itt lenn minden únt és ostoba. Nem bocsátom meg. Senkinek, soha.

Egész bejegyzés elolvasása »

Márai Sándor: Térkép

Tested ismerős, mint egy titkos térkép. A melled, mint a toscanai halmok. Mint germán templomablak, szemed mélykék, homlokod mögött gótikus kalandok. Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban, ágyékod fodros, bodros vízesés. Svájcban lüktetnek így a vizek és öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van. A hasad, mint a magyar búzakéve – a jószagú, a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Székely János: Dal

Fölém borul a lisztes ég pokróca, hallgatom az estet, s a lassú hóhullás neszét, kabátom, gőgöm szertefeslett. Üzend dal, dúdold szenvedés bukfencet hányó gyermekeknek: jaj annak, aki szeret, és jaj annak, aki nem szerethet.

Egész bejegyzés elolvasása »

Ágh István: Napraforgó

Zöld nyárson tányér sárgaréz mérlegén fekszem mályva-ég paradicsomföld közt lemért lélek a súlyom semmiség mint darázs szárnyán milligramm virágpor megragadt arany sugár gombostűhegye csak de békességem súlyosabb a mező zöld tonnáinál mit dörgő gulya kerge nyáj traktor nyom s leszálló madár míg kapros kertben nő kapál hajló Vénusz nyíló titok óriás zöldben tűzpiros karton parázna [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Ágh István: Egyetlen hang

A szaggatott tücsökzene éjszaka lélegzete kinti bodzabokoré benti alvó asszonyé bevilágító csillagé kifehéredő ágyaké ahogy az óra peng vele s a ráhangolt szív üteme együtt a hallgató kutya álmával ahogy a Duna megáll s a túlparti füzes sötét csöndjétől légüres akár a világegyetem isteni lélegzete lenn teremtés előtti után mintha e hang lenne csupán. 1991

Egész bejegyzés elolvasása »

Nemes Nagy Ágnes: Fák

Tanulni kell a téli fákat. Ahogyan talpig zúzmarásak, mozdíthatatlan függönyök. Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög, és ködbe úszik át a fa, akár a test emlékezetbe. És a folyót a fák mögött, vadkacsa néma szárnyait, s a vakfehér, kék éjszakát, amelyben csuklyás tárgyak állnak, meg kell tanulni itt a fák [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék! Fél egyedül. Csak karolják! – s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék. Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Simon István: Várok rád

Várok rád tereken, utcán, a megbeszélt helyeken. Kezemben szál cigarettám ragyog és ég melegen, elhamvad, s újra kinyílik, mint éveken át a virágok. A megbeszélt helyeken mindig állok és várok. Tudom, hogy vár minden a földön: rétek esőt, fényt a kalászok, őzek a nyárt; sárga bőröndöm álma a szép utazások; a gyerek várja, hogy felnő, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Illyés Gyula: Egymásra lelt

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett egymásnak ujj meg ujj és kar meg kar, majd ajk meg ajk; több kellett válaszul. Földmély-lakó kis állatokként, ha fény gyúl hirtelen, hogy búna minden porcikánk éjedbe, szerelem! De kint és fönt maradunk egyre, s valami egyre hív. Testünkben csillag-messzeségben izzik a szív, s a szív.

Egész bejegyzés elolvasása »

Keresztury Dezső: Hozzám tartozol

Hozzám tartozol: tengerhez az ég, apjához szökni nem tudó gyerek, futóhoz cél, pihenő, menedék, orvoshoz nagybeteg. Ha kell, légy az, ki – mert így emberi – megőrzi mind a bajt, a keserüt, s minden viharban legyek én, aki felhők mögül kisüt…

Egész bejegyzés elolvasása »

Varró Dániel: Metró

Hát elkapott ma, kiscicám, az ellenőr a metrón. Nem volt érvényes matricám, kívánom, bárha lett vón. Leszállított – az alagút most énelőttem ásít, s eljutnom több mint bonyolult a kívánt állomásig. S míg kattog egyre távolabb haladva lent a metró, halkan kattog a bőr alatt az ember szíve dettó. Ó, bár ne kéne lógnia, föladva [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Radnóti Miklós: Együgyű dal a feleségről

Az ajtó kaccan egyet, hogy belép, topogni kezd a sok virágcserép s hajában egy kis álmos szőke folt csipogva szól, mint egy riadt veréb. A vén villanyzsinór is felrikolt, sodorja lomha testét már felé s minden kering, jegyezni sem birom. Most érkezett, egész nap messze járt, kezében egy nagy mákvirágszirom s elűzi azzal tőlem a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szép Ernő: Narancs

Láttam ma reggel jönni a Napot. Köd volt a fákra kötve, tócsát kapott az országúti sár, didergett messzi kút, kazal, torony, s a foszló szürke sárga vatta közt a Nap, a gyúlladó vörös Nap olybá tűnt, mint az óriás narancs, kit egy beteg gyermeknek nyújtanak.

Egész bejegyzés elolvasása »

Deák László: Búcsú

Egyetlen hét mindössze és hiányzol már nagyon. Mire megyek így ezután: újra és újra gondolom. Még alig is távolodtál, de már nem értelek. Most először. Némafilm pereg.

Egész bejegyzés elolvasása »