A régi udvaron a régi léptek
halk kopogását hallgatja szívem,
míg az alkony, mint apám idejében
leszáll fáradt fejemre szelíden.
Itt járt ő egyre lassúbb lépkedéssel,
s nézte a néma, fénytelen eget,
kihúnyó tüzek méláztak szemében,
neki oly korán csönd és este lett.Most én rovom a régi kövek útját,
és régi léptek neszét hallgatom,
és rámragad a régi szomorúság,
és visszazeng egy régi bús dalom.
És körülvesz a magányos gyerekség,
s árva szegénység minden árnya ma,
s szívemben fölsír minden régi estém
vígasztalan zsongású dallama.
