Remélem, még kicsit messze leszel,
amíg e verset én befejezem,
s elmondom benne, vetkezve szemérmem,
kibujva szabdalt indulatomból,
s nem inkább magamnak, hanem neked,
hogy szeretlek, fönnhangon – ezt a szót
utolérni, tettenérni még, tudod-e
nehezebb bennem, mint apádnak rég
a tolvaj vadat volt őszéji mezőn; de kimondtam,
megfogtam! S hozhat bátran a vonat anyádtól,
rezzenő áprilisi országon át. A csörtető dúvad
itt tündérré változott, lett rend a tanyán:
mindenütt kirakja a maradék kedvesség csokrait szívemben.
