Falcsik Mari: Arcképe kölyökkutya korából

másutt hol is ülhettem volna
megint az örök Duna-parton
ültem képem a szélbe tolva
a vizes korláton s kitartón
lestem rakparti görbe torzó
hogy a nyüzsgő buszállomáson
egy pad: mintha feltört koporsó
s hogy a sok egymást érő lábnyom
között a pad körüli sárban
ázik az orbáncfű virága -
no lám a maga műfajában
nyár volt ez is: virágos sárga
igen nyár volt: a legutolsó
a maga szörnyű műfajában
néztem meredten girhes torzó
hogy küzd a sárga fény a sárban
amibe újabb lábak léptek
istenem ha egy cigarettám
volna gondoltam ha csak még egy
az életemet odaadnám -
és a vízzel telt lábnyomokban
barnultak már az ázott szirmok
nem volt egy érv mozdulni onnan
de ott kivárni sem volt indok
mikor dob le a vizes korlát -
s az esőverte Bem rakparton
hat óra lett: súlyos harangját
kondította az Anna-templom
s a zúgó tornyok légterében
egy sirály villant majd megint egy
s hogy én megyek vagy jönnek értem
mindegy lett már egészen mindegy