Tóth Árpád: Szeretsz?

Szeretsz?
Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod,
s ezek a kicsi finomka dombok
mért játszanak földrengést az ujjaim alatt?
Szeretsz?
Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át
most megérezheted, ha akarod,
hogy meghatódtam, hogy sírok bévűl,
hogy friss lombkoronák zúgása
csapta meg egyszerre a fülem,
s hogy mit daccal és gőggel zártam kívűlem,
most újra betör hozzám és a nyakamba ugrik,
s fuldoklásig szorít s ölel a vágy.
Szeretsz?
No [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Jankovich Ferenc: Csend van

Csend van, hallgat a ház,
leszállt az este végre.
Két szál könnyed akác
füstöl bodrot az égre.
Törzsükből lobogó
szárnyakon száll a sötét.
Két szál fánk a fogyó
holdban lassan elég.
Melegen száll föl a csend,
benne tücsök szava sercen,
hideg kezét odafent
megmelegiti az Isten.

Egész bejegyzés elolvasása »

Vas István: Minden jelben

Minden jelben tegnap óta csak te vagy.
Uj dalomnak ringatója csak te vagy.
Reggel, délben, alkonyatkor néztelek
és most minden gyöngyszem-óra csak te vagy.
Leng szivemben rózsakendőd, kék ruhád;
csillag hull sötét folyóba: csak te vagy.
A virágok szép nevére megtanitsz:
kosbor, bükköny, mályvarózsa csak te vagy.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz:
életemnek fűszersója csak te vagy.
Zöld szemedből vígarany rezeg felém:
nap ha fényét lombra [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Radnóti Miklós: Eső esik, fölszárad

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.
Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.
A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.
Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.
Feledni tudnak jól. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Tass József: Enyém vagy

Enyém vagy! Ahogy a tavasz,
meg az első verébcsipogás az enyém!
Meg az első szivárvány a tavaszban! Enyém vagy!
A pillám villámrebbenésivel foglak,
a vérem meleg verésivel viszlek,
az élet mégiscsak örök jogán: akarlak!
Hiába szaladsz el, mint nyuszi a róka elől!
Hiába tekintesz a kalapomra a szemem helyett!
A világon minden hiába!
A bicska kinyílhat a bordám között!
A villám lesujthat! Az isten büntethet!
Örökre, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Hidas Antal: 50 év

Azóta visszafelé is
nélküled
nem tudom elképzelni
az életet.
Azóta visszafelé is
te vagy az út,
az igazság, az élet
a vigasz.
Se nélkülem,
se nélküled
nem tudnánk elviselni
az életet.
Annyi év után
járj tovább velem
te lángfosztottan is
lángoló szerelem.

Egész bejegyzés elolvasása »

Hervay Gizella: Hazatérés

mert nem mindegy, hogy milyen úton jöttél
máshová nem mehetsz
csak ahol életrekelnek újra
a holt diófák, kopár dombok, hegyek
ahol másokért indulhatsz útra
ahol közösség a szerelem
az árvák elfulladó hangját
vak kutak közt nem felejtheted
csak azzal élhetsz, aki utadon járt
aki ugyanúgy összerándul veled
egy elhagyott sóhajtásért
akinek nem vigasz a szerelem
de közös munka a konok csönd ellen
amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
azt a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Rab Zsuzsa: De addig

De addig mennyi elfutó vonat,
de addig mennyi vertszárnyú madár,
de addig mennyi mázsás virradat,
mennyi perzselt, koromszárnyú levél,
de addig mennyi testté-lett hiány,
és mennyi karrá-nem-lett ölelés,
falakról visszapattant nevetés,
mennyi sikongó mentőautó,
mennyi gyűrt vánkos, gubanc takaró,
mennyi nehéz kosár, hány temetés,
mennyi betű, mennyi szívpercenés,
hány nem és hány miért és hány soha,
hány mégis, hány azértsem, hány talán,
és mennyi szó, hűvösen cseppenő,
és mennyi [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Baranyi Ferenc: Hétköznapi istenhozzád

Nincs mit mondanom,
nincs mit mondanod.
Szemed jégvirág borítja,
már mögé nem láthatok.
Nincs mit mondanod,
nincs mit mondanom.
Párosan viselt magányunk
súlya nem megosztva nyom:
egészben a válladon,
egészben a vállamon.
Ne értsd félre, ha kereslek:
rádtalálnom nem öröm,
tűnt ölelés emlékétől
únt öleléshez szököm.
Varázsod szét így töröm.
Válni kell.
Önvédelemből hagylak el,
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
A szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.

Egész bejegyzés elolvasása »

Lakatos István: Golgota

Nem tud, nem szabadul,
fáj csillapíthatatlanul,
ég szűnhetetlenül,
nem alszik el, nem csendesül,
nincs más, nincs kívüled,
felrajzol az önkívület,
szótlan, sötét szemek,
ti szóbaönthetetlenek,
tudom, többé soha
ajkad elvérző mosolya,
fáj szűnhetetlenül,
vergődik, forr a szív belül,
jól tudom, nem lehet,
boldogtalan, sötét szemek,
nem bír, nem szabadul,
dörömböl irgalmatlanul,
nem szabad szólnia,
felhoz az eufória,
s ha szólna is, kinek?
jégszürke, elhalkult szívek,
és tudom, nem szabad,
ne tagadd meg irgalmadat,
nézd, még megmenthető
egy percnyi [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Erdélyi József: Esőcsepp

Szerettem nézni az esőt,
hogy issza hő nyáron a föld,
mint lázas száj, repedezett;
szerettem, hogyha úgy esett,
mintha vederből öntenék,
villámlott és dörgött az ég,
féltem, de ha eső esett,
azt néznem olyan jólesett,
hogy a viharral szembeszálltam,
míg el nem állt, ajtóban álltam,
s néztem az égi háborút,
melyben a föld egy hadiút,
holott mihelyt a földre ér,
minden esőcsepp talpra kél;
talpra ugrik, mint égből cseppent,
vagy [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Beney Zsuzsa: Barokk szonett

Te magad voltál-e, akit szerettem
gyáván, vadul – vagy a fénybe borult
pillanatok láncán, ki elvonult
triton-vontatta kocsiján, az isten?
S mikor kő-mását a zúgó vizekben
megismertem, s fölöttem kivirult
az égi rózsa, majd lassan kihunyt
kék égben fürödtem, vagy tengeredben?
Rejtőzöl káprázatod csillagában,
fény-szőtte, ágas-bogas éjszakában -
te létedben élsz – végzetemben én.
Ott találok rád, hol már nem reméllek,
mikor már nem követlek, utolérlek,
csak át [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fodor András: Hajnali őrület

Egy tojáshéj világít értelmetlenül.
A fák között égve maradt a lámpa.
Körötte lepkék, szúnyogok,
eget ostromló ostoba dalárda.
A madarak, az őrült madarak
az alsó csendet össze-vissza tépik.
Érzékeimben minden, ami volt,
s lehetett volna, visszarémlik.
Egy kéz, egy váll, a pad kettős keresztje
a tehetetlen űr partjára téve,
és tarkómon az ajkakra húzó
tenyerek édessége.
Hajfürt. Két egybelüktető halánték.
Titkok parancsa. Lábak.
Kerítő kulcsolásukban a vér
feszül a lét [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Karinthy Frigyes: Együgyü mese

És kérem, a poéta egyszer
egy lányba szeretett beléje,
mivel szerinte a leánynak
vulkán-tűz égett a szemébe.
Mivel szerinte a szemébe
május forró viharja égett,
s fehér szoknyácskák suttogása
töltötte bé a messzeséget.
És nézte, messziről sokáig
bolyongva eltünő nyomába,
de szólni nem mert a leányhoz,
és szólni nem tudott, hiába.
Mert a leány előkelő volt,
míg a poéta senki, semmi,
“Tehát” – gondolta a poéta,
“Tehát gazdaggá kéne lenni”.
A [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Fodor András: Tested kenyerén

Hogy tested fehér kenyerét
megosztottad velem,
ne legyen adományod,
ne legyen érdemem.
Legyen eleve rendelés,
a sors bocsánata,
amiért a pusztulás elől
kitérnünk nincs hova.
Mert nem ott volt a kezdet,
hogy megtaláltalak,
te nyitottad ki értem
magányosságodat,
és nem lopás, nem önzés,
ha magam rád fonom,
bőrömön átparázslik
minden tulajdonom.
Míg ujjad fűzfarácsa
tarkóm kosárként óvja meg,
a hanyatló erő is
hozzád visz közelebb.
Bár fölsebez a hajnal,
megalvadt csönd az éj,
míg testünk kettős vérköre
forog, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »