Szilágyi Domokos: Titok

A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját ki nem nyitod.
A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.
De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

Egész bejegyzés elolvasása »

Baranyi Ferenc: Vallomás

Belátom, nincs menekvés. Veled kell végigélnem
- ha van még – hátralévő harminc vagy negyven évem,
s ez nem beletörődés. Törvény, mit – félredobván
hűlt viszonyok receptjét – létezésed szabott rám,
kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben:
kevés és íze-vesztett – de nélkülözhetetlen.
Miért léptél be orvul szeretteim sorába?
Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra,
ó, lennél már közömbös! Elválnánk, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Ha rádgondolok – virágzom

Harangszó ver szíven:
mintha bennem zuhogna.
Hol vagy mellőlem? Hiányzol.
Minden téged kérdez;
ha madár szól,
hol hagytalak? – rámszól.
Milyen messze vagy!
Mindennek arca sírásoddal fordul felém,
s bármit mondhatok,
nem hallom, csak a te hangodat.
Te vagy az el nem ért vidék,
melyet bejárni vágyom,
a hegyen-túli ég,
hegyekből kibukkanó tenger,
hajózható láthatárom.
Bezárt szárnyaid bennem fájnak,
sírásaid mindenütt elérnek,
fűzfáim alattuk áznak.
Bennem egy hegedű érintetlenül,
- óvja puha bársony.
Csodafád vagyok,
ha [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Képes Géza: Te

Micsoda áram zuhog át rajtunk!
Mint villanyvezeték
összesodort két különnemű szára:
lobogunk egybefonódva
s kigyullad a lámpa:
vágy és gyönyör -
soha csömör,
egy pillanatra sem.
Húsz éve már pillantásodra pendül
megfeszült idegem.
Nélküled a föld mint távoli bolygó
forog süketen, betegen.
Fény és sötét, páncél, mi véd:
ez vagy, s a tiszta öröm,
mely átölel, nem enged el,
nem enged, bármi jön…

Egész bejegyzés elolvasása »

Csoóri Sándor: Kifelé a nyárból

Ebből a nyárból se marad más,
csak a tegnap esti barbár kicsapongás
emléke: a dombot szétrugó mozdulat.
Már viszi is a korai vonat
a hantokat s a fényes romokat
a tájról: hajad szétzilált rakományát,
csípődet, széna-ágyadat;
a birkacsapások sár-göröngyeit,
a fűben kinnfelejtett könyveinket,
tollászkodó énem sötét árnyékait
a fák alól. A szombatokat, vasárnapokat.
Viszi, viszi a virágok nevét
az űrbe, föl a vakvilágba,
vagy még azon is túlabb-túlra,
hol [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kovács Ákos: Testhimnusz

Tested minden szeglete lágy
két vállra fektet a vágy
tűztől forró minden ajkad
a kétely benned végre alhat
rajtad győzni fog a tested
bizton érzed, el nem enged
a kéj benned már alig fér meg
a mámor ellen nincsen érved
a tűz most szorít, összeroppant
téged, olthatatlan katlant
a tested újra győzni készül
összes bűnöd mind elévül
nem mutatsz most hazug kedvet
minden sejted ordít, reszket
nem fordulhatsz innen [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Bella István: Ó-újévi vers

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban – nem holdfényparton
de ott, hol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
hogy szeretlek és szeretsz.

Egész bejegyzés elolvasása »

Gyurkovics Tibor: Nyár

Mint asztalon a sárga tál,
itt van a nyár, itt van a nyár.
Színültig rakva, gazdagon
beérő méreg, egy halom
virág, gomolyog, mint a füst,
az illata, arany, ezüst.
Üvegpohár, hasadt gyümölcs,
Gauguin-csendélet, árva, bölcs.
És ikrasúlyú, sűrű méz,
azt hiszem, ennyi az egész.
S külön kupacban egymaga,
a tűz, a víz, a réz, a fa.

Egész bejegyzés elolvasása »

Szabó Lőrinc: Képzelt képzeleteddel

Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhülni szorítását szíveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magába, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.

Egész bejegyzés elolvasása »

Buda Ferenc: Lennék kisgyermek

Foganni könnyü. Világra jöttem.
Suhogó kések között születtem.
S felnőttem én is. Mint más, dologra.
Akár az apám, s az anyám: a gondra.
Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem,
arasznyi múltam el nem cserélem. . .
Mi volt, mi nem lett eddig, mindegy már.
Felnőttem. Élek. Enyém a leltár.
Valami mégis megszakadt félbe.
Egyszer egy évben játszani kéne!
Szánkázni télen, fürödni nyáron,
csücsülni hajlós cseresznyeágon!
Lennék kisgyermek! Maszatos magzat!
Álmomban [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Ignotus Pál: Akarom

Azt akarom, hogy rámszorulj,
azt akarom, hogy sírj utánam,
azt akarom, ne menj tovább,
azt akarom, maradj meg nálam.
Azt akarom, halkan nevess,
azt akarom, szavad elálljon,
azt akarom, szemmel keress,
azt akarom, a szíved fájjon.
Azt akarom, add meg magad
kegyelemre vagy pusztulásra, -
azt akarom: engem szeress,
azt akarom, ne gondolj másra.

Egész bejegyzés elolvasása »

Garai Gábor: A fű a folyó te meg én

A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,
és koraősz és nyárutó
siettető, karoltató,
és vér-pihék a nap előtt,
és fölcikázó evezők,
aztán az est, s hogy nincs tovább,
hogy vártalak négy nyáron át,
s hogy halhatatlan a remény,
s a fű, a folyó, te meg én.

Egész bejegyzés elolvasása »