Devecseri Gábor: Szerelem

Ó, szép lehet az epedés;
volt benne részem nem kevés,
elérhetetlenért;
s a teljesülés gyönyörű:
vágy hal, s születik a derű;
íly percet is megért
szivem már sűrűn. De talán
legszebb, ha játszik fény meg árny
s a vágy már visszatért,
pedig még el se szállt, s szelíd
örökléttől ujjong e szív,
mit megkap és nem ért.

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Százhuszat verő szív

Szolgált a szerelem – szolgáltam én
alázattal a szerelmet,
s voltam olyan fagyokba vetett,
mint a küszöbre rakott zabi gyermek.
Öleltem, mint az utolsó görcs a szívet,
szinte már könyörögve,
és ugatott a szívem a magány ólja előtt,
kúszva hiába-kapart küszöbökre.
Jónást a cet: – magába zárt a test,
ez az esetlen állat,
átúszta velem a tiszta óceánokat,
itatott velem pocsolyákat;
éhei jászlaihoz négylábra alázott – [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Ágh István: Mint a többi estén

Olyan este, mint a többi,
flörtök, flancok, csillagok,
kapuk, falak,
meg betörni való tükrök, ablakok,
mint a többi estén, polcok,
a cipőd sem változott,
kötőid ma is kioldod,
karodat lelógatod,
máshová mész, mint a fáradt
utolsó villamosok.

Egész bejegyzés elolvasása »

Utassy József: Egy pillanat rögzítése

Szoknyád alá szalad a szél,
csókolja combod, térded,
s ott, ahol állsz, a járdaél
föl-föltündöklik, és egy
sereg csupaszem kis kavics
sarud körül ragyog, örül,
boldog most mind, hogy nézhet,
les a kirakatablak is,
mögötte rúzsok, krémek
tolongnak, s gondolatban
fut, fut, habosan fut feléd
egy dundi babaszappan!
Tündér ámulat vesz körül.
S egy kisfiú kezéből
fülig-pirult-szemérmesen
tovalibeg a léggömb.
S hogy megtorpan egy nénike!
Valaha szép volt. [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Weöres Sándor: Valse triste

Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Garai Gábor: Valahogy adj erőt…

Valahogy adj erőt nekem,
hogy ezt a két hetet kibírjam;
mint vak kéz érdes lemezen,
emlékeden dadog az ujjam.
Tapogatózva keresek:
- hol őriz belőled a város
kézzelfogható érveket
a lélek tapasztalatához.
Ülök az asztal-szegleten,
ahol ebédünk elfeleztük;
most egy fél-szavad fölszedem,
mint fél-pár elveszített kesztyűt.
De te magad nem vagy sehol.
És bűnöd sincs, mit elfeledjek.
Árván szédelgek csak komor
árnya körül fényes kezednek.

Egész bejegyzés elolvasása »

Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről

A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

László Noémi: Mintha el

Ma jégeső ver, holnap összeéget
- ha hozzá túl közel jutok – a Nap.
Már szemhunyás se kell, ismét egy évet
magam mögött hagyok, és hamarabb
felejtem el a fogyó holdakat,
a tengerhez igyekvő zöld vizet,
és elhiszem, hogy semmit sem hiszek,
és belátom, hogy aki tud, az téved,
mégis folyton rettegve tartalak
karomban, mintha elveszítenélek.

Egész bejegyzés elolvasása »

Rab Zsuzsa: Kívüled élek

Órák, napok
jéghártyás ablaküvegét
lehelgetem, hogy megláthassalak.
Gyönyörű arcod tanulom
utcán, sínek között, örök életveszélyben,
nem tudom hova tartó villamosokon.
Kívüled élek,
olyan bátran, hogy abban már
megláthatnád a vacogást,
ha egyszer közelről szemügyre vennéd.
De nem is ismersz.
Én vagyok az,
aki meg tudom szelidíteni
szemöldököd egymást-maró kígyóit,
aki nem félek, hogy összezúzódom
fekete köveiden,
aki talán még megbirkózom egyszer
iszonyú angyalaiddal,
aki be merek lépni hozzád
a magad-fonta kettős rács mögé
és enni [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Semmi az egész

Várom, hogy visszatérj,
szótlan szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
- Semmi az egész!
Semmi az egész .
Minden volt – ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.
Éjjelenként majd néha,
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
- arra emlékezünk.

Egész bejegyzés elolvasása »

Kaffka Margit: Közöny

Bús ködruhába, nézd leszáll az este.
Gyötri a csendet fuldokló ütem,
az óra… halld, amint ébredve – veszve,
az összecsengést hasztalan keresve
belehangzik a szavad, – s a szívem.
Most, most!… Hogy biztat egyre, mindörökre,
s előbbre egy lépést se jár az óra!
- Nem érzed-é, hogy sorsunk odakötve
a reszkető, ijedt kis mutatóra?
Hagyd a panaszt! Száll még sok alkony árnya,
együtt theázgatunk sok [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Takács Zsuzsa: Szív fölött medália

Hogy nem látlak többé, jól van így,
nem fátyolozza a távolságot közeled,
nessze van minden és hideg.
Egyszer majd nevedre a számat elhúzom,
egyszer majd csuklómmal az ablakot betöröm,
s a tárgyak üres szeme szánalommal megtelik.
Hogy nem látlak többé, jól van így.

Egész bejegyzés elolvasása »

B. Radó Lili: Vers varázsa vasárnap

Meleg kályha, régi karosszék mélye,
vasárnap délután. Verset mondok magamban,
szürcsölvén zengő ízét színes szavaknak
s az édes mérget lassan szívemre szívom.
Jaj, Kedves, újra élsz s én megint menekülőben!
Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman,
azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen:
Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed
s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
Még áltatom magam kissé, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Anna Karenina: Miért?

-Mért? Azt kérdi: mért?
Hisz tudja! Kell, hogy tudja!
-Mért? Mért kínoz? Mért rémít meg?
Mért jött újra?
-Hogy kövessem mindig, bárhová megy!
Ez lett a sorsom, bocsássa meg!
-Sorsról beszél? Ha ön jó ember,
felejtsen el, az égre kérem!
-Túl sokat kér, hisz minden szavát,
a mozdulatát is őrzi szívem!
Nem feledem – sohase már!
-Mért? Mért kell, hogy fájjon mindez?
Tűzként [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kovács Ákos: Ébredj (Szent Márton köpenye)

Gyulladt testedre az éj leszáll,
eső szakad szakadatlanul.
A fehér csempék közt a tér sivár,
felhőhad az égen felvonul.
Az orvos jól beszél, a rímtelen közöny
megdermeszt, bár nem is hallhatod.
Görcsösen hiszem, hogy jön rád még öröm,
ahogy beadja a komor oldatot
Ébredj! Éledj! Ha fáj is, nyisd fel a szemedet!
Mozdulj! Virradj! Máris, mondd ki a nevemet!
Kelj fel! [...]

Egész bejegyzés elolvasása »