Imre Flóra: Az arcod, a kezed

Az élet fut el így a félhomályban,
az arcod egy percre felragyog,
égmély a két szemed,
iránytalan zuhan tér és idő,
te tartod, ha tartod
valami pályán a lelkemet.

Egész bejegyzés elolvasása »

Imre Flóra: Kalypso

és a szemed, a két szemed
mélyenincs örvényébe vesztem
rejtettél és rejtettelek
a szám a szád, kezed kezemben
állok és nézlek idegen
tengerek vetnek partra holnap
csupasz leszel és védtelen
rejtettelek, rejteni foglak

Egész bejegyzés elolvasása »

Dienes Eszter: Fekete tollú

Emlékeimben csillagok,
rügy feszül az ágon,
kezed, szemed, mozdulatod
lesz örök lakásom.
Tíz ujjaddal ha
tollászkodol az arcomon,
két kezed kedvéért
madárrá változom.
Mindent lent hagyok!
Kertben az alkonyat,
dérütött fákat,
katonasírt a parkban,
hol másokra vártam.
Mindent lent hagyok!
Arcom egy levert harcban,
sarkom egy nagy futásban,
elbotló lépteim
egy szénaboglya-nyárban.
Emlékeimben fúj a szél,
hordja az árnyad…
Fekete tollú,
fehér madár vagy.

Egész bejegyzés elolvasása »

Gyurkovics Tibor: Naphimnusz

Ahogy a fűben ülök és
az arcomat a napba tartom,
úgy töri át a napsütés
mintáival törékeny arcom,
hogy villogok és meredek,
a fényeken kiéleződöm,
úgy hordom ezt a meredek
hártya-ruhát, ami a bőröm.
Segítsetek! Sebesedem,
sokasodnak a fényes üszkök
madársujtotta testemen,
napok nyalábja, nem kell kiütnöd!
Magam magamtól szétesem,
mint lógó ember a kötélen -
eddig is csak egy képtelen
erőfeszítés adta élnem.

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Hajnal Anna: Szerelem

Minek is kérded, neked hiúság,
csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz,
s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed
szégyentől reszketteti szívemet,
hogy didereg, mint meztelen halott,
lámpának, szemnek kiszolgáltatott,
hogy jeges szégyenében majd elég,
mit kérdezed, hogy szeretlek-e még?
Nem tudom. Szívem csupa lázadás.
Szeretni kín, megtör és megaláz
s a fojtott láng, az el-eltemetett,
füstösen csap fel, mint a gyűlölet.
Gyűlöllek, mar a védtelen harag,
elfordulok, hogy [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.
Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.
Mi hát – mi egybetart – lánc?
Talán szeretsz. Tán csak kivánsz.
Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.
Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény – a vér, a köd.

Egész bejegyzés elolvasása »

Szabó Ágnes – Tóth Vera: Boldogtalan

“Többé sose kérdezem,
miért nincs máshogyan,
csak mindkettőnket engedem
élni – boldogan…”

Egész bejegyzés elolvasása »

Serfőző Simon: Kikerülöm

Kő rúgott lábon.
Átlépek rajta máskor.
Vagy visszarúgjak neki,
ne nekem, őneki fájjon?
A dombra megharagudjak?
Hadd puposkodjon!
Kikerülöm nagy ívben,
mint részeg embert az úton.

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Harmatocska

Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsiros
papiros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyű,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.

Egész bejegyzés elolvasása »

Tóth Árpád: Csillag, oh messzi szerelem

Laktam már a magány monostorát,
viseltem már a bús lemondás szürke
kámzsáját, s homlokom megadva tűrte
a gondok ráncrepesztő ostorát.
Istenem! Lesz-e sorsom mostohább?
Szívem mélyén, mint odvából az ürge,
könnyem vizétől milyen új és fürge
bánat riad fel? Hogy lesz most tovább?
Bús az élet, de balga, aki gyászol;
bozótok közt csendes és árva pásztor,
vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.
Olyan jó hinni, hinni: túl [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Sárközi György: Virágok beszélgetése

Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.
Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
s lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.
Egymásmellet és egymás [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Garai Gábor: Bizalom

“De csöndes szóval, eltűnődve mondom
bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú,
ki-be jár rajta bárki szabadon.
Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!”

Egész bejegyzés elolvasása »

Kányádi Sándor: Palackposta

Kettétört az utolsó evező is, a hullámok
egyre tornyosodtak; nemhogy szűnt volna,
de nőtt s vadult a vihar, a holdat is
mindegyre el-elfújta, lóbálta veszettül,
majd kivágta valahová a messzi partra,
vagy talán be a reménytelenül mély óceánba.
Mertük a vizet egész éjjel. Vállal és lábbal
feszültünk a már-már összeroppanó bárka
bordáinak. Csak reggel, mikor a kelő nap előtt,
mint áhitatos mohamedán horda,
térden hajlongtak [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Csoóri Sándor: A sötétségből sötéten

Jövök tőled, az árokpart csupa zúzmara,
kísér az úton hazafelé Rákoskeresztúr minden varjúja,
megveszekedett népség, körülcigánykodják az autómat,
visonganak, elém vágnak, nem akarják, hogy rád gondoljak.
Pedig, ha tudnák, hogy karórám ma is ott maradt ágyad mellett,
abbahagynák ezt a ricsajos nászkíséretet, durva heccet,
hiszen kifakult csuklómról is te jutsz eszembe holnapig,
a déli híradásról s a könyvekről,
melyekben a múlt századi hó [...]

Egész bejegyzés elolvasása »