Imre Flóra: Az arcod, a kezed

Az élet fut el így a félhomályban, az arcod egy percre felragyog, égmély a két szemed, iránytalan zuhan tér és idő, te tartod, ha tartod valami pályán a lelkemet.

Egész bejegyzés elolvasása »

Imre Flóra: Kalypso

és a szemed, a két szemed mélyenincs örvényébe vesztem rejtettél és rejtettelek a szám a szád, kezed kezemben állok és nézlek idegen tengerek vetnek partra holnap csupasz leszel és védtelen rejtettelek, rejteni foglak

Egész bejegyzés elolvasása »

Dienes Eszter: Fekete tollú

Emlékeimben csillagok, rügy feszül az ágon, kezed, szemed, mozdulatod lesz örök lakásom. Tíz ujjaddal ha tollászkodol az arcomon, két kezed kedvéért madárrá változom. Mindent lent hagyok! Kertben az alkonyat, dérütött fákat, katonasírt a parkban, hol másokra vártam. Mindent lent hagyok! Arcom egy levert harcban, sarkom egy nagy futásban, elbotló lépteim egy szénaboglya-nyárban. Emlékeimben fúj a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Gyurkovics Tibor: Naphimnusz

Ahogy a fűben ülök és az arcomat a napba tartom, úgy töri át a napsütés mintáival törékeny arcom, hogy villogok és meredek, a fényeken kiéleződöm, úgy hordom ezt a meredek hártya-ruhát, ami a bőröm. Segítsetek! Sebesedem, sokasodnak a fényes üszkök madársujtotta testemen, napok nyalábja, nem kell kiütnöd! Magam magamtól szétesem, mint lógó ember a kötélen [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg. Szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma. A kancsóba friss vizet hozok be néked, cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm, itt nem zavar bennünket senki, görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod. Nagy csönd a csönd, néked is szólok, ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek, melegben levethetsz nyakkendőt, gallért, ha [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Hajnal Anna: Szerelem

Minek is kérded, neked hiúság, csak mosolyogsz, ha elpirulni látsz, s oly távol vagy, hogy kíváncsi szemed szégyentől reszketteti szívemet, hogy didereg, mint meztelen halott, lámpának, szemnek kiszolgáltatott, hogy jeges szégyenében majd elég, mit kérdezed, hogy szeretlek-e még? Nem tudom. Szívem csupa lázadás. Szeretni kín, megtör és megaláz s a fojtott láng, az el-eltemetett, füstösen [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt

Ölelésünkben összeér: talán a szív, talán a vér. Az éjszakában összeköt: talán a fény, talán a köd. Mi hát – mi egybetart – lánc? Talán szeretsz. Tán csak kivánsz. Mindegy. Most hozzám tartozol. S enyém leszel valamikor. Egyszer majd minden összeköt: a szív, a fény – a vér, a köd.

Egész bejegyzés elolvasása »

Szabó Ágnes – Tóth Vera: Boldogtalan

“Többé sose kérdezem, miért nincs máshogyan, csak mindkettőnket engedem élni – boldogan…”

Egész bejegyzés elolvasása »

Serfőző Simon: Kikerülöm

Kő rúgott lábon. Átlépek rajta máskor. Vagy visszarúgjak neki, ne nekem, őneki fájjon? A dombra megharagudjak? Hadd puposkodjon! Kikerülöm nagy ívben, mint részeg embert az úton.

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Harmatocska

Guggolva ringadoz a málnatő, meleg karján buggyos, zsiros papiros szendereg. Lágy a táj, gyöngy az est; tömött, fonott falomb. Hegyek párája rezg a halmokon s dalom. Hát dolgoztam hiven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét. Fáradt meg együgyű, vagy tán csak jó vagyok s reszketek, mint a fű és [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Tóth Árpád: Csillag, oh messzi szerelem

Laktam már a magány monostorát, viseltem már a bús lemondás szürke kámzsáját, s homlokom megadva tűrte a gondok ráncrepesztő ostorát. Istenem! Lesz-e sorsom mostohább? Szívem mélyén, mint odvából az ürge, könnyem vizétől milyen új és fürge bánat riad fel? Hogy lesz most tovább? Bús az élet, de balga, aki gyászol; bozótok közt csendes és árva [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Sárközi György: Virágok beszélgetése

Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál, köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál. Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen, mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében. Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál, köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál. Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként, s lelked lelkembe átejtetted, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Garai Gábor: Bizalom

“De csöndes szóval, eltűnődve mondom bizalmam sarkig kitárt kapu, nem verhet rá lakatot a gyanú, ki-be jár rajta bárki szabadon. Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak!”

Egész bejegyzés elolvasása »

Kányádi Sándor: Palackposta

Kettétört az utolsó evező is, a hullámok egyre tornyosodtak; nemhogy szűnt volna, de nőtt s vadult a vihar, a holdat is mindegyre el-elfújta, lóbálta veszettül, majd kivágta valahová a messzi partra, vagy talán be a reménytelenül mély óceánba. Mertük a vizet egész éjjel. Vállal és lábbal feszültünk a már-már összeroppanó bárka bordáinak. Csak reggel, mikor [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Csoóri Sándor: A sötétségből sötéten

Jövök tőled, az árokpart csupa zúzmara, kísér az úton hazafelé Rákoskeresztúr minden varjúja, megveszekedett népség, körülcigánykodják az autómat, visonganak, elém vágnak, nem akarják, hogy rád gondoljak. Pedig, ha tudnák, hogy karórám ma is ott maradt ágyad mellett, abbahagynák ezt a ricsajos nászkíséretet, durva heccet, hiszen kifakult csuklómról is te jutsz eszembe holnapig, a déli híradásról [...]

Egész bejegyzés elolvasása »