Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben
sóhajom, árva madárpihe száll,
elpihen édes öledben.
Tárt keblemben reszket a kóc,
érted szenved a Jancsi bohóc.
Szép szemeidtől vérzik az ég
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fűrészpor, sorvad a kóc,
meghal érted a Jancsi bohóc.
Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sűrű búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Somlyó Zoltán: Csak te tudod

Kérdezni jó. Felelni rossz.
Van szó, mely vérig ostoroz.
Hallgatni szent és várni vér.
Mert az lesz vesztes, aki kér.
Elmenni büszkén oly nehéz!
Ki megáll csöndben, az merész!
Ki nyugtot ád, csak az nyugodt!
Hogy merre menj?…
Csak te tudod!

Egész bejegyzés elolvasása »

Falu Tamás: Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
ne fájjon a testem,
legyen, ki felemel,
amikor elestem.
Amit méznek érzek,
epévé ne váljék,
kövessen a béke,
mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
szóljon hozzám szépen,
s ne a hátán vigyen,
hanem az ölében.

Egész bejegyzés elolvasása »

Baranyi Ferenc: Hó-álmaim

És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.
Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér a táj, csupán a parton,
a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom.
Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
nem növelik, csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét szinednek.
Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid havamtól gazdagulnak,
midőn [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Azokhoz tartozom

Azok közül való vagyok, kik reggelenkint
kiássák magukat a fáradság homokjából,
s a villamoslépcsőkön érzik az elkésett szél
iramát s kezük között a rézfogantyú
szelíd aranynak álmodja magát.
Azok közül való vagyok,
akiket átölelnek végtelen sokszor
a lendítőkerekek szoros körei,
akik körül vigyázva kígyóznak
halálos vezetékek,
s szívüket minden pillanatban megütik,
rángatják magasfeszültségű veszélyek,
akik évtizedeken át élnek
meztelen idegekkel
ott, ahol ólomlemezek védelme nélkül
a finom műszerek [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Őri István: Álomtakaró

Álmaidból szőjj puha takarót,
s terítsd magadra,
mert kint hideg van.
Sződd nagyra,
hogy nekem is jusson belőle,
mert én is fázom.
Sződd még nagyobbra,
hogy mindenkit betakarhass vele,
mert hideg a világ és idegen.
Énekeld el az álmaidat,
és táncolj hozzá.
Dalod legyen melegem, táncod erőm.
Serény kezekkel öltsd a szálakat,
készítsd el hamar, mert fázom.
Siess, hogy minden a helyére kerüljön,
mielőtt lemegy a fény.
Énekelj nekem,
suttogva tündér-éneket,
hogy gyönyörű [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Varró Dániel: Ének

Mikor a szív előnye már egy orrhossz,
s a téboly csak egy karnyújtásnyira,
akkor ül le a papírhoz s a tollhoz
a múzsák bús, dörgőszavú fia,
a tinta mellé egy kupányi bort hoz
(mást semmiképp sem illik innia),
s ha lepkeként a mennyezetre rebben,
nincs semmi meglepő ilyenkor ebben.
De jaj, van úgy, hogy jókedvű a költő,
s belső csendjét nem sértik rút neszek,
komoly [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szabó Magda: Látod-e már

A voltak voltak, és a múlt halott.
Az építettek mind rommá omoltak,
virággá bomlanak a vaksi holtak,
ámulva nézik selymes csillagok.
lomha korom közt gördül a kiholt nap,
a hidak árba fúltak a folyókon,
az emlékeken béklyó, béna ólom,
véresre botlik tegnapon a holnap.
Tudod-e még az utat, merre jöttünk?
Az életet, mely szertehullt mögöttünk?
A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?
S látod-e már, mint [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Az árnyékok

Az árnyékok kinyúlnak,
a csillagok kigyúlnak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, merítsd szemed
hálóját mélyre bennem.

Egész bejegyzés elolvasása »

Wass Albert: Igazgyöngyök

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
s a kék vizeken tündökölt a hold,
tündér leány állott a tenger partján,
s a hab lágyan, szerelmesen dalolt…
De egy este… messze észak felől
orkán hadával érkezett a tél,
a tündér sírt és fényes könnyeit
zúgó tengerbe hullatta a szél…
Aztán elment… a tenger várta, várta,
és fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
sötét vizén [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Babits Mihály: Gyöngylelet

Boldog vagyok, mint senki más,
és mégis kedvem vona sírni,
mert jól tudom, virágnyílás:
egyszerből a sohába nyílni.
Mert jól tudom már, gyöngylelet:
síkos a gyöngy, sebes a bánat,
mielőtt elvesztettelek
ó, édesem, sírok utánad.

Egész bejegyzés elolvasása »

Hervay Gizella: Étellel, csenddel…

Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres az arcomon.
Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.
Amit kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Baka István: Hajnaltól reggelig

E szép és otthonos világban
derűsen csillognak a kések,
s a hajnal csodaszép – ezért is
nem mulasztják el a szegények.
A holddal áradt vizeket
kihult szellőcske gyűri ráncba,
az ág közt óvakodva leng
a jóllakott szemek parázsa.
A fák csupasz magányukat
emelgetik: párjuk szerelmét,
s egymásnak vetett vállukat
összetartja a meztelenség.
Most én is így állok veled,
e szép világ magába békít,
aludj csak, majd felkeltelek,
mire a csillogás [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Sík Sándor: Te Deum

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.
Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.
Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.
Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.
Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.
Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.
Hogy boldoggá tett [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kamarás Klára: Búcsú egy régi baráttól

Meghaltál? Élsz még? Mindegy, úgysem értem.
A szél elfújta léted és neved.
Vagy tán a sors törölt le, mint egy írást…
Barát voltál? Mindegy… Isten veled!
Felrémlik néha-néha kedves arcod
egy-egy borultas őszi alkonyon.
A remény olcsó, a hit drága jószág:
hogy élsz, remélem, hinni nem tudom.
Ha a vadszőlőt kinn a szél cibálja
s sötéten leng az omladó falon,
káprázó szemmel szinte-szinte látom,
te nézel [...]

Egész bejegyzés elolvasása »