Gellérd Imre: Újévi köszöntő

Az idő dajkája ma éjjel egyik kezével újévet ringat,
miközben a másikban bús ravatalon óévet takargat.
Virrasszuk ugyan a régit, de inkább az újat köszöntjük,
s a telt élmény-poharat ma éjfélkor mind kiöntjük.
Újesztendő, állj elébünk, hadd lássunk a velődig ma éjjel!
Lám veled is vénebb lett minden létező egy évvel.
Újesztendő, áldott hajnala újabb vágynak, tettnek,
termő méhe légy emberséges tiszta [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Juhász Ferenc: Gyűrődés – éjszaka

Most már elmondom ami fáj,
mert elmondani azt muszáj,
mert el kell azt már mondanom,
mert most már el is mondhatom,
nem lehet nem mondani!
Mert most már ki kell mondani:
üvölteni, sikoltani,
jajgatni és ordítani!

Egész bejegyzés elolvasása »

Bradányi Iván: A szívemmel látlak téged

A szemünk a szívünk tükre,
visszatükrözi bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
benne mindent megláthatunk.
Mindent, mit egymásnak adtunk,
s ami megmaradt még nekünk,
mindent, mit egymástól kaptunk,
az egész életünk.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
mint a holdfény a csendes éjt,
a szívemmel látlak téged,
most itt vagy és minden oly [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Gyóni Géza: Valami…

Valami édes, valami fájó
borús merengés
ugy elfog néha, mikor az úton
mellettem elmész…
Ugy, ugy szeretnék visszafordulni
s nézni utánad -
Nem szabad. S könnyem, érzem elönti
bús szempillámat.
Valami édes, valami titkos
égi sejtés száll:
valami súgja, hogy te is éppen
arra gondoltál.

Egész bejegyzés elolvasása »

Zelk Zoltán: Csak téged

Úgy mondom néked, mint egy leckét,
mert szeretném, hogy megtanuljad,
ha felelnem kell egyszer érted,
akkor te is, már vélem tudjad,
hogy én csak tégedet szeretlek :
meglestem a szomorúságot,
nem magamért, de temiattad
szövi-fonja körém e hálót.
És szívemet is rajtakaptam,
engem elárult, a te lépted
után fülel a jövendőben,
miattad virraszt. Mondd, megérted ?
Figyelj ide hát, példát mondok:
ha fekszem álmatlan s képzelgek,
félek valami szörnyű [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Csoóri Sándor: Ekkora szerelem előtt

Ekkora szerelem előtt
egész testemmel becsukódom.
Elalszom, mint idegbeteg,
kivel máklevet itattak;
a lábam kő, a fejem ólom.
Ekkora szerelem elől elbujdosom,
hogy el ne pusztíts.
Hal leszek, tenger, lángoló fa,
bőröd ébresztő, ostoros víz,
kezed tükre, meggy íz a szádon,-
apránkint fald föl árvaságom!
Ekkora szerelem elől
a temetők is égre úsznak,
mentik lakóik szégyenét,
hogy csak alusznak, elalusznak.

Egész bejegyzés elolvasása »

Dsida Jenő: Szerelmes ajándék

Vers helyett szivesen szőnék ma lompos
szőnyeget puha gyapjúból szobádba,
pompás Perzsia száz mesés színével
ékes kis terítőt, dús-borzosat, mely
tiszta ágyad előtt heverne mindig.
Reggelente, mikor lelépsz az ágyról
s lenge inged alatt tüzelve borzong
álmos tested a hűvöses homályban,
tennéd rá puha lábadat mezítlen.
S míg csiklandva becézi bársonybolyha
zsenge talpadat és meleg bokádat,
bágyadtan bizseregve énreám és
szomjasan tapadó szájamra gondolj.

Egész bejegyzés elolvasása »

Szécsi Margit: Reszkető, csillogó

Reszkető, csillogó
az ég – éles fák között
bujkál, mint kések között
a bekerített hadsereg.
Nincs kiút – sír az éj.
Nem tudja, mit ér a szenvedély.
Metsző kardpengék felett
a te fölséges szád vezet.

Egész bejegyzés elolvasása »

Tóth Árpád: Hajó a dokkban

Vergődtem. Elég. Isten és ember sorsa,
ne fájj! Csitt, Végtelen! Pihen a morzsa.
Bejártam pár billió kilométert.
Csitt, Gondolat! Odahagytam az étert.
Itt ülök újra. Csukva a spalét.
Pipára gyújtok. Villanyfény. Jó a lét.
A hű, vén kályha halkan duruzsol.
Azt hiszi, búsulok, és kuruzsol.
Főzi kamillaillatú dalát,
mint torokfájós gyereknek a teát.
Szentimentális, de kedves cseléd.
Jól van. Hadd ülök hozzá közelébb.
Elfáradtam? De elfáradni jó.
A [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kovács Ákos: Kezemet nyújtom

Minden búcsúdalt megírtam már rég,
- nem hitted el.
Meglepi a szívem valami tiszta csendesség,
bennem újra az idő énekel.
Kezemet nyújtom, kérlek, ismerj fel,
értsd meg, amit mondok, kérlek fogadj el!
Ha nálad lesz egy kérdés, nálam biztos lesz egy válasz,
ha választanod kell, kérlek, engem válassz!
Meggyújtom majd újra a dalok mécsesét,
- ó, csak dallam és szó.
Felragyog [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Juhász Gyula: Karácsonyi ének

Szelíd, szép betlehemi gyermek:
az angyalok nem énekelnek,
s üvöltenek vad emberek.
Boldog, víg betlehemi jászol:
sok börtön és kórház világol,
és annyi viskó bús, sötét.
Jó pásztorok és bölcs királyok:
sok farkas és holló kóvályog,
s nem látjuk azt a csillagot!
Békés, derűs karácsony éjjel:
a nagy sötét mikor száll széjjel,
s mikor lesz béke és derű?

Egész bejegyzés elolvasása »

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember.
Meleg, magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek.
Az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek.
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől;
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
s az újszülött, rügyező ágakkal
lángot rak a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Sztevanovity Dusán: Gondolj rám

Gondolj rám,
ha csillag zuhan földi éjszakán,
ha megszakadnak mondatok,
ha megszűnik egy gondolat,
ha átfestik a múltamat
- s ne várj!
Gondolj rám,
ha elpattan egy húr a zongorán,
ha széttörik egy rossz futam,
ha csendben élsz és boldogan,
egy szál gyufa, ha ellobban…
- s ne várj!
Mikor megtorpan egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég;
úgy lásd, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Reményik Sándor: A karácsonyfa énekel

Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
gyúl apró gyertya ínség idején,
óh, csak ne legyen sorsom bús közöny,
óh, csak legyek a fény forrása én,
apró gyermekek bálványozott fája,
én az idegen, én a jövevény.
Égő fenyőfa, égő áldozat,
akit az Isten ősi otthonából
emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
imbolyogjon a szűk szobák falán,
mindegy, hogy mi lesz [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Nagy László: Vállamon bárányos éggel

Nyár csak azért süt, hogy majd egyszer
leszüreteljen vész vagy fegyver.
Ki így, ki úgy, földön vagy égen,
mindent megtud rettenetében,
amikor nincs már, mi megóvná,
rejtelmek válnak foghatóvá,
nagy fény mennydörög, s ama kürtöt
sikárolják fölborzadt fürtök,
nyakak, ha nem hajlottak másnak,
megbicsaklanak a halálnak,
tüdőre a hegy kősziklája,
harckocsi ront harmonikára,
tündérszemek, énekes nyelvek
megfagynak, földben megerjednek,
s rázkódhat a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »