Károlyi Amy: Gyengéd

Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.
A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.
Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet.

Egész bejegyzés elolvasása »

Solymos Ida: Sorok a reményhez

Akihez szólnék, nem kíváncsi
a kevésre, mit mondanék.
Napjaimra ránőtt a tárgyi
valóság: nincsen menedék.
Nem indulok feléje eztán
s nem címzek neki levelet.
A telefont kikapcsolhatnám:
nem csönget föl a szeretet.
Lefekhetnék a kocsiútra,
köthetném nyakam a kilincsre,
tegnapot a másnapra húzva
minek is krákogjak a nincsbe.
Csak a levegőt kapom ingyen
s a vámolatlan utakat.
Biztosabb lenne a kilincsen.
De talpamhoz remény tapad.

Egész bejegyzés elolvasása »

Raffai Sarolta: Könyörgés

Egy tenyérből másikba. Billeg
le-fel a fél világ velem.
Hát méregess – óvjál te jobban,
mint magam megőrizhetem.
Tenyeredből a tenyeredbe -
alig érinthet bármi más.
Ha senki, te tarthatnál vissza
egységbe zártan, így vigyázz,
így félj, ítélj, emberré rendezz:
széthulltam volna védtelen.
Maradj meg, óvj annál is jobban,
mint magam megőrizhetem.

Egész bejegyzés elolvasása »

Kosztolányi Dezső: Téli alkony

Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.
A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.
S az ónszin égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Tolnay András: Lennél-e menedékem?

Lennél-e menedékem,
ha teljesen eláztat az eső?
Lennél-e menedékem,
ha nem is próbálnék erősnek látszani?
Megsimogatnál akkor is,
ha mocsárba merültem előtted?
Lennél-e menedékem,
ha siralmas kiszolgáltatottságom
egyetlen érintésért könyörögne?
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba?
Lennél-e a menedékem,
akkor, mikor magam elől menekülök …
talán pont hozzád?

Egész bejegyzés elolvasása »

Szép Ernő: Ügyetlen szavak

Ón,
érzem mindig, valahányszor sóhajtok,
mintha a szívem közepébe vón.
Gong,
hang, illat arc, verssor megüti néha,
mélyen, sokáig ellankadva bong.
Táj,
szűzen dereng az élet fátylain túl,
elmúlt, nem látom. Itt maradni fáj.
Dal,
sehonnan jön, hajnalból, álomhangon,
fülelném, de a csendbe belehal.
Könny,
felfut szívemből, mint a gyöngy, szememhez,
megbánja és a szívbe visszajön.

Egész bejegyzés elolvasása »

Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan

A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.

Egész bejegyzés elolvasása »

Devecseri Gábor: Itthon vagy-e kedves?

Itthon vagy-e kedves, itthon-e?
Szíved a szívemhez hajlik-e?
Kezed a kezembe simul-e?
Ha simul, ha hajlik, tekints le.
Magas hegy tetején sziklaszál,
sziklaszál tetején cifra vár.
Cifra vár, sziklaszál, meddig áll?
Tovább él náluk e madrigál.
Mint a zúgó erdő, a szívem
nem csendesül el, csak szíveden.
Fentcikázó sólyom a szemem,
szemed sugarában megpihen.

Egész bejegyzés elolvasása »

Károlyi Amy: Hattyú

Aranyzsinórra fűzve fel
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
át-telel.

Egész bejegyzés elolvasása »

Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? Távolság? Mit jelent?
Mindig több, több éhséget teremt.
Hiszen elpusztulunk így, Te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell,
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!
Hasitó villám szívemen át,
feszül és [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Tóth Árpád: Szeretnék átölelni…

Szeretnék átölelni ma egy embert,
ki olyan árva s vágyak özvegye,
mint jómagam, s kit a tavasz sziven vert,
s kondor haján kopog az ősz jege.
Kinek ha volt is pirosbetűs napja,
tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
vén bánatok fia és újak apja,
csöndes tűnődés lankadt léptü papja,
örülni lassú, és csüggedni gyors;
kit nemessé emelt a föld porából
sok ritka szenvedés, de nem [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kassák Lajos: Szerelem és játék

Bezártalak, hogy ne lássalak.
Ha látlak, megáll szívverésem,
félek, hogy a szívedet elérem.
Rózsatőt ültetek ablakod alá,
s ha jönnek a hajnali szelek,
leválik rólad álmod gyönge héja.
Két nagy szemeddel láthatod,
a rózsa szirma, a hajnal is
én vagyok.

Egész bejegyzés elolvasása »

Zelk Zoltán: Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Babits Mihály: Fájó, fázó ének

Ó gondok, gondok, holnapok!
Egy gondtalan mát hol kapok?
Szőnyeg-puhába betegen
búni hiába szigetem:
szívem verését halk ölén
csak annál jobban hallom én.
S nem hágy e belül ágyuzó
nyugodni tikkadt ágyuszó.
Rég mélyről únott hangja bánt
előtt sülyedt harang gyanánt:
de zord kohóba sülyedett
és a harangból ágyu lett.
S tép, tép e belül ágyuzó
lelkembe tikkadt ágyuszó.
Kifelé csupa sánc, perem:
befelé lelkem meztelen.
Fájón mezítlen, lmint beteg
zománca-vesztett fogideg.
Úristen, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »