Vitó Zoltán: Szerepek

Ezek az áldott szerepek,
miket mellettem szánt Neked
a sors tollával bíró
Szentséges Drámaíró:
Előbb – kedvem, hogy jobb legyen -
Társalkodóm és “Jobb-kezem”,
majd becses vívódásban
lettél szerelmes Társam,
Párom, gondos-szép Asszonyom, -
küzdelmeimben gond, ha nyom,
lelkemnek minden Írja;
s most Kismamának készülő,
s tán nemsokára kész Szülő, -
ha “tolla” ezt megírja…

Egész bejegyzés elolvasása »

Maczkó Edit: Vágyakozás

Szellő lennék tűző napban,
megmártóznék patakhabban,
tarka mező, lepke szárnya,
égbolt ékes szivárványa.
Virág lennék, illatfelhő,
szurok égen csillagernyő,
pillekönnyű hópelypárna,
haldoklónak puha ágya,
hajléktalan menedéke,
háborúra világbéke.

Egész bejegyzés elolvasása »

Kosztolányi Dezső: A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán

A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
ágyamra ül fásultan a magány,
és rámtekint és nézdeli magát,
és fésüli hosszú, hosszú haját.
Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd,
és bontja, oldja tornyos fürtjeit,
és oldja, bontja – percre perc enyész -
és újra kezdi mindig. Sose kész.
És oldja álmom, bontja gondomat,
álomtalan partokra hívogat.
Ha szunnyadok, csörrennek fésüi,
hosszú haját nevetve fésüli.
Csak hallgatom álomban, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Jánk Károly: Emlék

A szombat esti nyár üres papírként
leterítve végig a városon, rejtve neszez
rajta az éj, mint szemétben turkáló
öregasszonyok, macskaköveken karmolász
előrevetett szemmel városterek szél-
fújta arcán, s elindul valamerre – át,
ismeretlenül, és olyan esélytelenül, mint
utak porában térdelő ráncos esőcseppek,
s csak emléke leng, mint egy lobbanó
könnycsepp, mint egy lassan változó perc
mely jelen van még, akár a csillagokról
most lehámló ég,
s valahol [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Áprily Lajos: Szeptemberi fák

Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.
Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.
Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.
Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.
Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.
S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.

Egész bejegyzés elolvasása »

Búzás Huba: Csak intenék…

Ha fölpillantasz nyáridőn a balkonomra,
hol fénytető alatt egy barna állat ül,
az én vagyok, a napverő bolondja
makkos kalapban, cifra képletül,
afféle szólni képtelen
pacák, s habár még élek élhetetlenül,
biz’ halnék már, ha volna illemem,
nem csuklanék, dehogy, utánad,
és nem sütném a grillemen
ma is csevapcsicsámat,
akár egy integető rák csak intenék,
le csitri mellkötőt, mutasd a lábad,
parázs-e pillantásod, sisterék,
na, élek holnapig, te [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Sztevanovity Dusán: A szerelem jó, a szerelem fáj

Aki szakállal hordja a szemüveget,
biztos nagy tudósa a léleknek,
s tudja jól, ha az imádott szempár nem mosolyog,
jaj, a földre zuhannak a csillagok!
Nincs itt baj, hidd el nekem,
csak megyünk át az életen,
néha jó, aztán megszokjuk már.
Ha egyszer rossz, akiben annyira megbíztál,
tőr a szívben, máris meghaltál.
S ha az a könnycsepp végül lassan a földre gurul,
az összes óceán [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szép Ernő: A pofon

A választáshoz Budapesten
- régi szabály ez, bizonyisten -
egyenesen, vagy visszájárul
egy-két pofon is hozzájárul.
Az eredmény a választáson
bizonytalan, kéremaláson:
a pesti választásokon
egy bizonyos csak: a pofon.
A választópolgár zsivány,
a voksért bankjegyet kíván:
eladja a szavazatát,
de pofont elvből ingyen ád.
A fővárosban a pofon
a szavazással oly rokon,
és bárki kapja, s bárki adja,
ez a választásnak zamatja.
A szín, az illat benne ez,
mely zord küzdelmet [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Lázár Ervin: A kék meg a sárga

Egyszer két festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
– Nem menne kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék.
– Menjen maga – válaszolta a Sárga –, s különben is, talán köszönne!
Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta – csak hát ez [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Varró Dániel: Őszi szonett

Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, nyirkos és sötét,
az Úr kihörpölé arany sörét.
Arany sörét kihörpölé az Úr,
várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
de október van, undok és vizes,
az asztalon fanyúl, leszáll az est.
Leszáll az est, az asztalon levél,
azt írja, vártalak, hova levél?
Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
az asztalon pohár, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kasza Tibor: Nézz rám Istenem

Mert van ki mindent lát,
a távolból figyel,
megvéd, ha bárki bánt,
s ha félsz ő átölel.
Hozzá szól a dal,
ha senki más nem hall.
Fogd most két kezem,
nézz rám Istenem,
töltsd meg szívem fényeddel!
Minden nap új remény,
míg benned élek én,
mint tűnő, tiszta fényt,
úgy követnélek én.
S ha álmunk véget ér,
egy csillag elkísér,
s az éjből új nap kél…
Hozzá [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Gyurkovics Tibor: Kegyelem

Mily szomorú a lélek alja,
a lélek ege mily magas,
azért lettünk, hogy égbe törjünk,
vagy földre hullni ugyanaz?
Madárképesség, lélek-ára,
szárnyaszegett hit, hontalan,
azért lett szárnya, hogy röpüljön,
azért röpül, mert szárnya van?

Egész bejegyzés elolvasása »

Váci Mihály: Mintha

Ez a folyó itt mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna;
- az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.
Mintha élet lenne az élet,
éltetne is , míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.
Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.
És te is [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Dévényi Ádám: Ne menj el

Kérlek, ne menj el!
Adj egy kis időt még!
Hagyd, hogy eltűnjön, ami benned szép,
el kell felejtsem a sok szép időt,
ezt a jelent, az elveszett jövőt,
a gyilkos perceket, kegyetlen kérdezőt,
hogy te miért nem, és én miért nem?!
Kérlek, ne menj el! Hallod? Ne menj el!
Kérlek, ne menj el!
Nézd, itt egy gyöngy esőcseppből,
onnan, hol soha nem esik eső,
és nézd, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »