Kaffka Margit: Este

Sürgette a férfi: “Ugy-e jösz te velem?
A nagy csodaváros kapuja kitárva,
ketten suhanunk át utcán, tereken…
Majd ránkborul, tudod, az este bűbája,
majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy,
és ingerel, szédít, pihenni se hágy,
száz törtszínű fény libeg a vizes úton,
suttogva, zsibongva jő nagy sokaság.
Az illatos ködben ezer kusza vágy,
az alkotás üdve is megszáll, ó, tudom,
csak te velem [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Dsida Jenő: Valami eltörött

Az őszi alkony mély, parázna
vággyal simúl a hegy fölé,
beteg szélben liheg
a hamvadó Nap parazsára.
Sok vén, esőlocsolta háznak
falán rikolt a nyomor-plakát.
Autóbuszokon vézna emberek
döcögve fáznak.
Szemek futnak a hideg holdig.
Egy kisfiú a szívét fogja,
a toronyra néz, a levegőbe:
úgy fél, hogy összeomlik.
Senki se tudja, mit veszített,
de a sétatéren, a híd alatt,
az ágyban, a csókban, a zsebében
valamit mindenki kutat.
Valahol valami [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Rakovszky Zsuzsa: Kerestelek

Róttam a kivilágítatlan sikátorokat, koptattam a macskakövek réges-rég fényesre csiszolt felületét, hallgattam a múlt emlékeinek szivárgó, homályos üzeneteit. Tudtam, hogy valahol ott kell lenned. Téged láttalak egy eltévedt fűszál könnyed ívében, a közlekedési lámpák szabályos hangulatváltozásaiban, néma szöszökben a zsebem mélyén, s a megsebezhetetlen kirakatokon balettozó fénycikk-cakk mosolyában is. Biztos voltam benne, hogy megjelensz, egymásba [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Kálloy Molnár Péter: Eleve tél

séta egy meggyötört körúton
csonkított fák, formák mindenütt
a hósánc egy autót takar
az ingyenkonyha egy “A” menüt
lépések is csonkokban
még a koldus is sietve kér
foltokban út a hóban
foltokban magány, eleve tél

Egész bejegyzés elolvasása »

Kovács Ákos: Tavaszi mohikán

Égi jelnek földi mása
a Nappal vagyok egy,
sólymok, farkasok unokája,
ember-állat, furcsa elegy,
Napfivér, széltestvér, tavaszi mohikán,
szenvedély-útvesztő nyílik a lábam nyomán.
És a hangok, a hangok, szavak és csendek
üldöznek örökkön és körém térdepelnek.
Én neked akarok énekelni,
én így vagyok szabad,
az ölelés is áttüzesedhet
vigyázz: gazdája mostantól Te vagy!
Átvirrasztott évezredek
és hatalmas csönd után
én mindig eljövök, hogy újra láss.
Én, a titkos örömök kincstárnoka,
én, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Pilinszky János: A tengerpartra

A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien.

Egész bejegyzés elolvasása »

Szemlér Ferenc: Ellenem s velem

A múltból mind megjönnek ők,
kik társaim voltak előbb,
kik éltek ellenem s velem,
kiknek neve történelem.
Ki gonoszul gáncsot vetett.
Ki talpra emelt engemet.
Ki gyűlölt, mocskolt és tiport.
Ki lemosta rólam a port.
Ki ifjan ágyából kivert.
Ki öregül is még ölelt.
Kit értem öntött el heve.
Ki lúdbőrzött, míg vert, bele!
Aki imádott, ki utált,
éltet kívánt rám, vagy halált.
Körülvesznek a kedvesek,
körül az ellenségesek.
Választanék is: [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Csoóri Sándor: Senkiföldje

Nem szólsz, nem szólok, pedig látjuk:
egyre nő köztünk a senkiföldje,
s elgazosodnak az éjszakáink, mint a temetőkert.
Ha volna időm a fájdalomra,
ha volna időm a felejtésre,
beöltöznék ólom-ruhába,
s bemerülnék a tófenékre.
De itt kell élnem, ahol neked is,
itt kell járnom, ahol te is jársz,
kapualjak mennyországát
itt kell elhagynom csöndben,
ahol a vaskilincs zaj: fogcsikorgatás.
Ha nem csak ez az egy test adatik
élni, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szabó Lőrinc: A túlsó part

S ez lett fontos az Istenek előtt.
Áldottak voltak a titkos erők,
melyek a túlsó partra vittek át,
ahol a lélek elejti magát,
ahol gyógyul a fájó akarat,
ahol bilincsét oldja a tudat,
ahol levedli magányát az Egy,
ahol a Sokba az ember hazamegy,
ahol félelem és vágy megszünik,
ahol az ész nem érzi szárnyait,
ahol a cél leteszi fegyverét,
ahol tárgytalan merengés a lét,
ahol úgy [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Szép Ernő: Csiga

Ez itten a csigaház,
melyben a csiga tanyáz.
Ő nem Pali, se Zsiga,
csak egy névtelen csiga.
Nincs a házán emelet,
víz, se hideg, se meleg.
Nincs házmester, kapupénz
végett nem nyúl itt a kéz.
Nincs villany, se lift, se gáz,
ilyen egyszerű a ház.
S mert ily csöpp a ház:
repülő reá bombát sose lő.
Boldog kis ház ez nagyon,
benne békesség vagyon.
Nincs, aki irigyeli,
hogy tán kincsekkel [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Gere István: Ha nem látlak

Ha nem látlak, baj van.
– Nem az optikámmal, gonosz! –
Szívem vakvágányra áll
és rossz, hajléktalan gondolatok
raknak kupéjában
a bal pitvarban, vagy hol
sárgult fényképekből
évekig hordott, rojtos mesékből
száraz virágszárból
füstölgő, pisla tüzet.
Ha nem látlak, baj van.
– Nem a szeszfokkal, gonosz! –
Nyüszítek, mint a kocsma
elé kikötött kutya
pórázommal fojtogatom magam
a parkolóóra körül keringve
míg a nap lemegy, Hold létráz
s járókelő széplelkek
néha sajnálkozva kérdik:
hol [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Márai Sándor: A szívről

De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Gyurkovics Tibor: Anyám-apám szerelme

Anyámnak szép írása volt,
akár a menüett,
úgy kanyarította alá
a kecses betüket,
keringtek és lebegtek
és perdültek, mint a tánc,
apámra kacskaringatón
fonódott így a lánc.
Anyám azt mondta: nem jöhet,
mert fél, nem szereti,
apám azt írta: mindenét
fölajánlja neki.
Anyám azt írta: nem lehet,
apám azt, hogy muszáj,
és röpködtek a levelek
és suttogott a száj.
Anyám mindíg ellenkezett,
azt írta, hogy ne, ne!
Apám a levelek között
csak fuldokolt: te, [...]

Egész bejegyzés elolvasása »

Devecseri Gábor: Ha elmész

Ha elmész, ne mondd azt, hogy „Elmegyek.”,
még azt se, hogy „Megyek, de visszajövök.”,
csak „Visszajövök.”. Azt az undokságot,
hogy közben elmész, ebből is tudom.
Lásd, a temetők kapuján
ízlésesen, és a közbeeső
halálra való minden célzás nélkül
csak ennyi áll: „Feltámadunk”.

Egész bejegyzés elolvasása »

Imre Flóra: Törékenyek

A csend üvegjét feszíti a fagy.
Koppanó zaj a macskalépteké.
Mint déli szél, többé sehol se vagy,
vakon kereng az álom lefelé.
S amire visszaemlékezni fáj:
amilyenek voltunk.
Megroppanó csontozatát
most vallja meg a táj.
És felszakad az ég,
s ömlik a hó.

Egész bejegyzés elolvasása »